Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár mondott beszédet a Zrínyi Napok zárásaként, a belső vár területén zajlott koszorúzás előtt, szeptember 9-én.
Fekete Péter: a magyarság történelmi megmaradásának titka a haza szeretete
A magyarság történelmi megmaradásának titka a haza szeretete – jelentette ki a kultúráért felelős államtitkár Szigetváron, a Zrínyi napok vasárnap esti zárórendezvényén.
Fekete Péter: a magyarság történelmi megmaradásának titka a haza szeretete bővebben…
Hagyományőrző csapatok sorakoztak fel a Főtéren
Szigetvár főterén sorakoztak fel immár hagyományos módon szeptember 9-én a Zrínyi Napokra érkező hagyományőrző csapatok. A tér számos, híresebbnél híreseb épülettel bír, amelyek történelmét most felelevenítjük.
Szigetváron, a Zrínyi Napokon is bemutatták a Szulejmán titok című filmet
Zrínyire és Szulejmánra egyszerre emlékeztek meg
“A történelem minden ország számára fontos, ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, tudnunk kell, hogy honnan jöttünk. A történelmre a vallási, etnikai különbségek nélkül kell tekintenünk” – mondta el Ahmet Akif Oktay török nagykövet a Szigetvár mellett található Magyar-Török Barátság Parkban, amely Szigetvár jelképévé vált nyilvános emlékparkot a magyar és török nép közötti megbékélés emlékére hoztak létre 1994-ben.
Szűz Máriára emlékeztek
A turbéki Szűz Mária Kegytemplom tartott szentmisét Kiss-Rigó László püspök szeptember 9-én, a Zrínyi Napok keretében. Elmondta: „A közösség mindeközben különösen figyelemmel és tisztelettel ünnepelte meg Mária halálát, mennybemenetelét” – mondta Kiss-Rigó László püspök az ünnepi szentmisén. A Szűz Mária Kegytemplom Szigetvár városközpontjától mintegy három kilométerre északkeletre található, a vár és a város töröktől való visszavételét követően alakult ki itt búcsújáróhely.
Históriás énekek szólaltak fel a szigetvári várban
Remek koncertet adott ismét a szigetvári várban a Musica Hungarica Együttes, amelynek dalait Szabó András szavalóművész vezette fel. A Dzsámiban zajlott zenés irodalmi műsorban Hunyadi Jánostól Zrínyi Miklós koráig hangzottak fel históriás énekek, valamint török és magyar irodalmi-zenei szemelvények. A művészek évek óta állandó vendégei az idén szeptember 6. és 9. között zajló Zrínyi Napoknak, amelyen hagyományőrző programok, sínes forgatag várja az érdeklődőket.
Históriás énekek szólaltak fel a szigetvári várban bővebben…
Szimbolikus sírt kapott Zrínyi Miklós
Mintegy 452 évvel ezelőtt, pontosan ebben órában tört ki a belső várból Zrínyi Miklós katonatársaival, mintegy 70-80 emberrel, és ezzel vállalták a hősi halált – mondta el Hóvári János, a Zrínyi-emlékév elnöke szeptember 7-én, 12 órakor. A megemlékezésen Zrínyi Miklós szimbolikus sírt kapott a szigetvári várban.
Kiállítás és történészek kerekasztala a Zrínyi Napokon
Zrínyi Miklós hősi kitérése mellett többek között arról is szó volt a Zrínyi Napok keretében, történészek körében megrendezett fórumon, miként képzelhetjük el Zrínyi Miklóst.
Kiállítás és történészek kerekasztala a Zrínyi Napokon bővebben…