Együttműködés Gyula és Szigetvár között

Együttműködési megállapodást írt alá Gyula és Szigetvár a Gyulai Végvári Napokon, július 29-én, amelyet a városok zászlóinak cseréjével erősített meg a két város vezetősége. „Gyulán a műemléki rekonstrukciókat követően a turizmus olyan bevételi potenciált jelent, ami segít is fenntartani ezeket a jellemzően turisztikai attrakcióként működő műemlékeket. A gyulai vár, vagy az idén átadott Almásy-kastély a belépőjegyekből tartja fenn magát” – emelt ki egy jó példát Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a város életéből.

DSC_1596 (Copy) kisebb

A rendszerváltás idején igen elterjedtek a testvérvárosi kapcsolatok, amelyek esetenként a Kárpár-medence városaival, jellemzően azonban távoli városokkal kötődtek. „Nagy lehetőségek rejlenek azonban abban is, amikor belföldi városok, települések kötnek szoros együttműködésre irányuló megállapodást egymással. Nem feltétlenül kell testvérvárosnak nevezni ezt, mégis komoly előnyök származhatnak ebből– mondta el Dr. Görgényi Ernő, majd hozzátette: nekünk erre nagyon jó példáink vannak Balatonfüreddel és Debrecennel, promotáljuk egymás turisztikai attrakcióit, részt veszünk egymás rendezvényein, építjük a városmarketinget.”

A polgármester szerint nagyon fontos a kulturális kapcsoltok építése, közösek ugyanis a két város értékei és múltuk. Ahol pedig még szorosabb szálak kötik össze Szigetvárt és Gyulát, még inkább adott az együttműködési lehetőség. „Szigetvár esetében az 1566-os török hadjárat és a két vár eleste az a pont, amely mentén együtt tudunk működni. Ez az a történelmi emlékezet, amit közösen ápolhatunk, és amely mellett mind a két város polgárai és vezetése elkötelezett már hosszú idő óta. Ennek eredménye lehet a kulturális intézményeink együttműködése, valamint az emlékév rendezvényeinek erősítése” – nyilatkozott Gyula polgármestere.

DSC_1411 (Copy)

A siker kulcsa Dr. Görgényi Ernő szerint az elődök szellemi hagyatéka, közte az épített örökség és a természeti környezet ápolása, és azon rekonstrukciók elvégzése, amik segítenek átörökíteni értékeinket az utódainkra. „A földet nem őseinktől örököltünk, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” – idézte egy grafiti szövegét a polgármester. „Az a dolgunk, hogy segítsük átélni azokat az élményeket, amiket mi is átéltünk. Azokon a településeken ráadásul, ahol a turizmus jelentős gazdasági ágazat, ennek pénzben kifejezhető előnye is van. Gyulán a műemléki rekonstrukciókat követően a turizmus olyan bevételi potenciált jelent, ami segít is fenntartani ezeket a jellemzően turisztikai attrakcióként működő műemlékeket. A gyulai vár, vagy az idén átadott Almásy-kastély a belépőjegyekből tartja fenn magát.”

„A gyulai és a szigetvári nyugodtan nevezhető testvérvárnak, hiszen mind a két vár az 1400-as évek elején épülhetett, mind a kettő sík vidéken fekszik, és mind a két várat védelmezte Kerecsényi László várkapitányként” – mondta el már Varga Zoltán, Szigetvár alpolgármestere. Kifejtette: Kerecsényi nagyon jó kapcsolatot ápolt Zrínyi Miklóssal, az 1566-os ostromnál például, sok más kiváló katonával együtt segített felmenteni Szigetvár várát. A két vár szinte egy időben került török kézre, de a várvédő vitézség mindent megtett a két vár esetében, ami abban az időben megtehető volt. Az ezt követő időszak is számos hasonlóságot mutat, a békésebb időszakban ugyanis mind a két város fürdőváros lett.

„Az együttműködés lényege, hogy a történelem által ránk hagyott örökséget, a végvári vitézség örökségét közösen, összehangoltan szeretnénk ápolni a közelebbi és távoli jövőben. Ez jelenthet cserekapcsolatokat, a Gyulai Végvári Napokon már fel is lépett a Szigetvár Ifjúsági Fúvószenekar, és várjuk szigetvárra a gyulai csoportokat is. A jövőben továbbá különböző pályázatok esetében is szeretnénk együttműködni” – fejtette ki az alpolgármester.

DSC_1602 (Copy) kisebb