„Magyarország nagy tragédiája, amelyet csak Trianon tudott felülírni, hogy a birodalom a 16. század közepén elvesztette erejét, és régi dicsőségünk, középhatalmi pozíciónk soha nem tért vissza. A 16. század az átrendeződés időszaka volt, új hatalmak jelentek meg, amelyhez hasonlót talán csak a 20. században láthattuk” – mondta el Dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév Emlékbizottság elnöke a Gyulai Végvári Napok keretében tartott előadásán, július 29-én.

Új korszak érkezett el, amelyben a pénz és a fegyver többet nyomott a latba, mint a jól csengő címek. Ez az új rendszer Nyugat-Európában alakult ki: új világlátás, termelési mód, effektív gazdálkodás, racionalizmus hódított, amely a feudális világtól sok tekintetben idegen volt. Erre épültek fel a hatalmi struktúrák, amelyek hatással voltak a brit világra, a skandináv part menti vidékekre és Kelet-Európára is. Miközben meg kellett volna találni a helyünket a nyugatról jövő struktúrában, megérkeztek a keleti hódítók, akikkel már a 14. század óta küzdöttünk.

Nyugat-Európában is új hatalmak jelent meg: Franciaország és a Német-Római Császárság Habsburg-uralkodókkal az élen. A két hatalom közti harcok természetesen kihatottak Magyarországra és Lengyelországra. „Ezzel párhuzamosan a keleti végeken is új nagyhatalmak jelentek meg: egyrészt az Oszmán Birodalom, amely a 16. század elejére 17 millió lakossal rendelkezett, Szulejmán szultán apja, Szelim szultán keleti hódításainak köszönhetően, másrészt a Moszkvai Fejedelemség, amely ekkor még kapcsolatokat fejleszt – Magyarország küldött például elsőként ágyúöntő mestereket az oroszoknak –, majd a 18. század elejére vált olyan veszedelmes hatalommá, amely tönkretette a lengyeleket. Akik a magyaroknak az oszmánok, a lengyeleknek az oroszok voltak” – mondta előadásában Dr. Hóvári János.

Hunyadi János volt az a magyar politikus, aki megértetette, hogy a török birodalom nem játékszer, és egész életét a török hadak megfékezésére áldozta. Nagy csatáit ugyan elveszítette, de 1456-ban világméretű győzelmet aratott, Nándorfehérvárnál ugyanis megállította a török hadakat. Dr. Hóvári János ennek okait az akkori tiszti karban látja. Megvolt Hunyadi Jánosban ugyanis a szervezési erő, ezzel együtt azok a katonák, akikkel ezt meg lehetett valósítani. Hunyadi tisztában volt azzal, hogy Magyarország ereje csak arra elég, hogy megállítsa a törököket, de hogy visszaszorítsa őket, nemzetközi összefogásra, egy keresztes hadjáratra van szükség.

Lázas szervezkedés folyt, hogy nagy keresztes hadjárat induljon a nándorfehérvári győzelem folytatásaként. Kapisztrán az utolsó fájdalmai közepette mindent megtett, hogy a keresztény világot mozgósítja, Újlaki Miklós pedig már Boszniában volt, amikor Hunyadi János megkapta a pestist, és pár hét alatt meghalt, vele együtt pedig elveszett a remény. Fia, Hunyadi Mátyás azonban szembe ment apja politikájával, és a közép-európai civakodásban áldozta fel Magyarország erejét. „Akkor, amikor Vitéz János, Hunyadi külügyminisztere számon kérte ezt a nagy királyon, börtönbe és házi őrizetbe került többekkel együtt. Ez a hiba, a külpolitika félreértelmezése, okozta Magyarország vesztét. Remélték csak, hogy az Oszmán Birodalom keletre fordul, ahol már korábban is hatalmas területeket szereztek meg” – fogalmazott az Emlékbizottság elnöke.

Ebben az időben, ha a törökök megindultak, 60-70 ezres hadsereget tudtak görgetni magukkal, Franciaország, vagy Lengyelország ezzel szemben csupán 30-40 ezres haderőt állíthatott volna ki. Ez elég lett volt Bajorország ellen, be lehetett volna vonulni Észak-Itáliába, de a törökök ellen kevésnek bizonyult. Ellenük 50-60 ezres seregre volt szükség. A katonáskodáshoz professzionális ismeretek kellettek, amit csak nemzetközi összefogással lehetett volna kiállítani. A Jagello királyok foglalkoztak ugyan ezzel a gondolattal, de a 16. század elejére fellángolt a Habsburgok és a franciák közötti ellentét, a lengyeleket pedig lekötötte Oroszország. Magyarország tehát magára maradt 30 ezres katonaságával – foglalta össze Dr. Hóvári János.

Szulejmán szultán új koncepcióval kezdte meg uralkodását és elhatározta, hogy olyan nagy uralkodó lesz, mint a Római Császárság vezetői. Szulejmán tanácsadói ráadásul úgy vélték, a keleti hódításokhoz hasonló benyomulásra van szükség nyugaton is. Felépítették a koncepciót Közép-Európa meghódítására. Első próbálkozása, 1521-ben Nándorfehérvár elfoglalása, sikeres volt. Majd 1526-ban, a mohácsi csatával Magyarország sorsa nem azért pecsételődött meg, mert 15 ezer magyar és hatezer cseh katona a harctéren halt – a csehek legnagyobb temetőjét az országon kívül úgy hívják, hogy Mohács –, hanem mert kettészakadt az ország. Szapolyai János erdélyi fejedelem úgy gondolta, hogy török segítséggel kell küzdeni, mások hűek maradtak Hunyadi János eszmei világához. A törökök jól tudták ugyanis, hogy ha nem tudják elfoglalni az országot, meg kell osztani az országot.

Szulejmánék tudták, hogy akkor tudják elfoglalni Magyarországot, ha a nyugati várvédőt, Bécset elfoglalják. Bécset kemény ostrom alá vették 1529-ben, majd az 1532-es szultáni hadjárat is ezt célozták meg, de Kőszegnél megálltak, és nem merték megtámadni a Német-Római Császárság hadait. Ibrahim nagyvezér tervei, aki egy európai típusú, Európában domináló Oszmán Birodalomban gondolkodott, dugába dőltek. Más gondok erősödtek meg ugyanis a törököknél: háború indult Perzsiával, Irakkal és a spanyol flottával a Földközi-tengeren. Ekkor kellett volna egységet kovácsolni Magyarországon, de ez nem sikerült. Több táborra szakadt az ország, sokan egyikből a másikba is csapódtak. Több főúr kezdett tárgyalásokba a törökökkel, hogy saját földet, országot kapjanak szolgálataikért. Amint Dr. Hóvári János fogalmazott: „Sok esetben a történészek is félnek megírni az igazságot.”

Szapolyai János 1540-ben meghalt, és a törökök a magyar megosztottság fenntartására 1541-ben az ország közepét elfoglalták. „Ennek eredményeként három részre szakadt az ország az Erdélyi Fejedelemséggel, a török hódoltsági területtel és a nyugathoz közel álló országrésszel. Ennek hatásai ma is érzékelhetők. Mindenki büszke magyar volt ugyan a maga módján, de egy irányba nem tudtak húzni. Ebből fakadnak a belső háborúk, és ennek áldozata volt Gyula. Nehéz megmagyarázni, hogy magyarok miért öltek magyarokat” – mesélte az elnök. A hódoltsági Magyarország magára maradt, és ugyan kialakult paraszti társadalma, önszerveződés indult, de két oldalról adóztatatták: a törökök és a végvári katonaság.

Eger hatalmas erőd ebben az időben, Dobó István és katonái felkészülten várták a törököket, akikről ugyanez nem volt elmondható, így sikerült megvédeni a várat. Hamarosan békekorszak köszöntött be, Egertől Komáromon keresztül, Szigetváron át az Adriáig. A végvári vonal megszervezése hatalmas feladat volt több mint kétszáz várral, őrtoronnyal, köztük három fő várral: Egerrel, Gyulával és Szigetvárral. Ezen központokból tartották kézben a vidék ügyeit, rettegésben tartották a törököket. A budai és a temesvári pasa rimánkodva kért segítséget a szultántól egy hadjárat megindítására. 1556-ben a magyarországi török haderő ugyanis mindössze tízezer katonával próbálta ostromolni a végvárakat, amelyek igyekeztek minél jobban szétrombolni a török struktúrákat. Zrínyi Miklós és Kerecsényi László, a szigetvári és a gyulai várkapitány pontosan tudta, hogy lassanként, lépésről lépésre kell felmorzsolni az ellenség seregeit.

Az 1556-os hadjárat okai között sorolta fel Dr. Hóvári János, hogy a szultán elhallgattassa azon hangokat, amelyek a birodalom élén fiatalabb, hadjáratokat indító szultánt láttak volna szívesen. A katonaság számára is előnyös volt egy hadjárat, hiszen előmenetellel kecsegtetett, és a hódítások alkalmával rabolt ékszerek is az ő vagyonukat növelte. A közben szerzett rabszolgák is sokat értek a birodalom számára, akik esetében fontos volt, hogy értsenek a földműveléshez, valamint különböző mesterségekhez, de az okok között találjuk az Erdélyi Fejedelemség és a Királyi Magyarország közötti háborút. Az Erdélyi Fejedelemség ugyanis segítséget kért a szultántól.