Az 1566. évi ostrom, a „legyőzetve is győzedelmeskedő” várkapitány Zrínyi Miklós, valamint Szulejmán szultán halálának 450. évfordulója ebben az évben ismételten Szigetvárra irányította a figyelmet. Szigetvár-Turbék Alsó-szőlőhegyen került beazonosításra Szulejmán szultán egykori türbéje, 2016 tavaszán-nyarán a kutatócsoport pedig feltárta a közvetlenül a türbe mellett található, Szokollu Mehmed által Szulejmán tiszteletére épített dzsámi maradványait, illetve a dzsámit U alakban közrefogó halveti derviskolostor (tekke) északi szárnyát is.
Multidiszciplináris kutatócsoport alakult annak érdekében, hogy az idei évfordulóra új eredmények születhessenek. A tervezett vizsgálatok fontos szeletét képezte egy olyan feladvány megoldása, amely több mint 110 éve foglalkoztatja a tudósokat. Az Oszmán Birodalom legnagyobb szultánja szigetvári mauzóleumának, türbéjének pontos helye ugyanis nyom nélkül tűnt el, merült feledésbe az elmúlt évszázadokban. Így az egykori türbe helyének lokalizálására tett kísérlet, a megoldatlan nagy történeti rejtélyek egyre fogyatkozó palettáján a 19. századi nagy felfedezésekhez hasonló kutatási kaland lehetőségét ígérte.
Három évvel ezelőtt a vizsgálatok teljesen új alapokon, elsősorban a geográfiai szemlélet következetes alkalmazásával, a természettudományos módszerek arányának növelésével, a felhasznált források, információk körének bővítésével és szoros csapatmunkával kezdődtek meg. A lokalizációs munka homlokterébe elsőként a szigetvári vártól északra húzódó részen az Almás-patak partja, északkeleten pedig a turbéki Segítő Szűz Mária templom és környéke került. Ezeket ugyanis az itt élők és a tudományos élet egyes szereplői is Szulejmán sátorhelyeként, egyben halálhelyeként és a keresett türbe helyszíneként tartották számon. Ennek megfelelően még 1994-ben az Almás-patak mentén, a Magyar-Török Barátság Parkban szimbolikus sír is épült, míg az említett templomnál egy 1913-ban és egy 1939-ben kihelyezett emléktábla hirdette a fentieket.
A legendákkal szemben a térinformatikai alapú vizsgálatok, amelyek a vízhálózatot, az úthálózatot és a földhasználatot is rekonstruálták, már a kutatások elején tisztázták, hogy korszakunkban, vagyis 1566 és 1689 között az Almás menti térség, mint időszakosan víz alatt álló terület alkalmatlan volt építkezésre és tartós megtelepedésre. Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy a szintén vizenyős és sík helyen elhelyezkedő Segítő Szűz Mária templom és környéke a várra való rálátás hiánya miatt ostromvezetési pontként nem jöhet szóba. Ez utóbbinál még fontosabb volt, hogy a 2014-ben végzett geofizikai vizsgálatok, megerősítve az 1971-ben és 2009-ben végzett ásatások eredményeit, a templomnál nem tártak fel egyetlen olyan anomáliát sem, amely nagy kiterjedésű épületekre, védelmi árkokra vagy akár palánkfalak maradványaira utalt volna.
Az újonnan felkutatott és elemzett források és a már ismert dokumentumok újraértelmezése ezt a két helyszínt szintén kizárta, és egy új területre, a turbéki-zsibóti szőlőhegyre terelte a további vizsgálatokat. A dokumentumok ugyanis a szigetvári vártól egy órányira, 4-5 kilométer távolságban, az egykor Zsibóthoz tartozó turbéki promontórium magaslatán, a szőlők és a kukoricaföldek határán jelölték ki azt a területet, ahol egykor a türbe és az azt körülvevő épületek állhattak. A türbét rejtő, a köznyelvben „Török Sáncnak” nevezett erődről szerencsés módon fennmaradt források ráadásul arról is beszámoltak, hogyan kell elképzelnünk ezt az egykor a zarándokok által sűrűn látogatott, a korabeli térképeken közepes méretű vagy jelentőségű városként ábrázolt Turbékot: „midün az Török üdöben Turbékot Lakták az Szánczon kívül az Kereszténységh, bent pediglen az Száncon az Törökök, Szánczon belül pediglen Kerétésben Török Seeh (sejk) vagy is Püspökjük, és mellette lévö Több Török Papok, az mint hivatatak Sofiák (szúfik), bent lévő Kalastrom formán épétetett Residentiájokban…”
A források által megjelölt helyszínen terepbejáráson azonosítottak egy nagy kiterjedésű, 3-4 hektár területű oszmán kori rommezőt. Ezen 2014-ben leletintenzitás-vizsgálat segítségével sikerült lehatárolni azt a magterületet, amelyen az ebben az évben végzett geofizikai kutatások három nagyméretű, Mekkára tájolt épületet mutattak ki. Mindez azon a helyen történt, ahol egy 1972-ben végzett régészeti feltárás során már felszínre került egy olyan objektum részlete, amelyet előbb középületként, majd egyszerűen török romként vagy őrtoronyként határoztak meg.
Tavaly ősszel a három épületből álló komplexum legkisebb elemének feltárása történt meg. Ennek során kirajzolódott egy négyzetes alaprajzú, északnyugati irányból hármas osztatú előcsarnokon keresztül megközelíthető, kőlapokkal burkolt építmény, amelynek központi helyisége mintegy 7,8×7,8 métert tett ki. Az 1-1,5 méter vastag, kövekből és török téglából rakott impozáns falakkal bíró objektum központi részén egy olyan nagyobb, két méter mély rablógödröt tártunk fel, amelyet minden valószínűség szerint 17. század végi fosztogatók áshattak ki, feltehetőleg a legendás „aranyszelence” után kutatva, amely a közhit szerint Szulejmán szultán belső szerveit tartalmazta volna. Mihrábnak vagy minaretnek nem volt nyoma. A szerencsés módon fennmaradt és feltárt építőelemek Szulejmán szultán isztambuli mauzóleumának díszítéseivel mutattak rokonságot. Az ásatás végeztével összességében minden jel arra mutatott, hogy a magyar és török kutatók által is birodalmi, szultáni épületként meghatározott építmény nem más, mint Szulejmán türbéje. Ráadásul a feltárást követően elvégzett kiegészítő geofizikai felmérés az előbbieket tovább erősítve a feltételezett türbétől északnyugatra a mauzóleum alaprajzához igen hasonló, de annál valamivel nagyobb olyan épület részleteit mutatta ki, amelynél az előzetes vizsgálatok egy minaret alapozásának esetleges meglétét vetették fel. A feltételezett türbe és dzsámi mellett az épületsor már 2014-ben azonosított harmadik eleme annak a derviskolostornak feleltethető meg, amelyet az 1664. évi téli hadjárat során keletkezett Esterházy Pál-féle vázlatrajzon ábrázoltak. Ugyanakkor az ábrázoláshoz képest azzal a különbséggel, hogy a szúfi dervisek által használt L-alakú, cellás beosztású építményt 1664 után U-alakúra építették át, bővítették ki.
A három épület elhelyezkedése északnyugat-délkelet irányban, kolostor-dzsámi-türbe sorrendben a forrásokkal is jól összeegyeztethető, hiszen a fennmaradt tanúvallomások szerint a terület visszafoglalása után a szentmiséket nem a mauzóleumban, hanem a szintén felszentelt, kolostorhoz közelebb eső egykori nagy dzsámiban tartották. Bár itt maga a pécsi püspök, Radonay Mátyás Ignác is többször misézett, az épületeket végül 1692-ben lerombolták, építőanyagaikat értékesítették. A 16–17. századi Turbék helyszíne, amelyet idővel művelés alá is vettek, így lassan kikopott az emlékezetből.
A hosszú időre „elveszett” türbe lokalizációjával azonban a kutatások korántsem értek véget. 2016 tavaszán-nyarán a kutatócsoport feltárta a közvetlenül a türbe mellett található, Szokollu Mehmed által Szulejmán tiszteletére épített dzsámi maradványait, a dzsámit U alakban körülfogó halveti derviskolostor (tekke) északi szárnyát (négy helyiséggel), valamint sor került a palánkot és a türbe-erősséget körülölelő, vállas, a széleknél sekély, középen pedig mintegy 2,5 m mély árok pontos lehatárolására és átvágására. Mindezzel együtt a forrásfeltárással és régészeti kutatásokkal folyó vizsgálatok fontos feladata, hogy ne csak az egykori zarándokváros elhelyezkedéséről, épületeiről, térbeli szerkezetéről, de a muszlim hitű török és bosnyák, illetve a keresztény vallású horvát és magyar lakók életéről is minél többet tudhassunk meg.