Írta: Kustra Zsófia
Két hét múlva, 2017. február 13-án zárul a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév. Fazekas Róberttel, az emlékév országos emlékbizottságának tagjával, az emlékév programigazgatójával, a Baranya megyei közgyűlés alelnökével az emlékév indulásának körülményeiről, a programokról, a sikerekről és nehézségekről beszélgettünk.
Fel tudja idézni, hogy mikor merült fel először a Zrínyi Emlékév terve Szigetváron? A megvalósulást illetően voltak szkeptikus hangok a városvezetésben?
Legelőször talán 1966-ban, a szigetvári ostrom 400. évfordulója kapcsán emelték ki, hogy 50 év múlva a 450. évfordulóra is nagy figyelmet kell majd fordítani. Komolyra fordítva a szót, úgy gondolom, 2011 körül merült fel újra, hogy miképp lehetne ezt a kerek évfordulót méltóképpen megünnepelni. 2015-ben felgyorsultak az események, a Zrínyi Emlékév terve egyre gyorsabban formálódott. Igen, voltak szkeptikus hangok is, akik megkérdőjelezték, hogy a kormány valóban mellénk áll-e, a város mellé, és valóban megadja-e a megfelelő támogatást annak érdekében, hogy sikeres emlékévet tudhassunk majd magunk mögött.
Mi volt az alapkoncepció? Sikerült tartani az emlékév programjainak eredetileg tervezett ívét?
Az alapkoncepciót tekintve, volt egy beruházási, építési, illetve volt egy nagyon divatosan „szoftverként” említett, tehát kifejezetten programokra tervezett rész. A kormány erre 475 millió forintot el is különített, ami egy kicsit késve, 2016 februárjában érkezett meg. Az említett szkeptikus hangok emiatt már úgy vélték, talán soha nem is érkezik meg a várva várt forrás. A kormány azonban még ezen kívül is folyósított 580 millió forintot a beruházásokra, a várban szükséges felújításokra, hogy méltó megemlékezést tudjunk tartani. Igyekeztünk reálisan válogatni, beosztani az eseményeket, hiszen fontos volt előre látnunk, hogy melyek azok a beruházások, építési elemek, amelyeket meg tudunk valósítani szeptember elejéig, a köztársasági elnöki találkozóig. Ekkor három országból (Magyarország, Horvátország, Törökország) érkeztek a legmagasabb közjogi méltóságok: Áder János magyar, Kolinda Grabar-Kitarović horvát köztársasági elnök és – az augusztusi török puccskísérlet után Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök helyett – Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes jelent meg.
Ami az ívet illeti, úgy vélem, egy kiemelkedően sikeres emlékéven vagyunk túl, ami egyúttal egy feszültséggel teli időszakot is jelentett a szervezőknek. A rendezvényeken részt vevők mindebből reméljük csak azt érzékelték, hogy ez minden idők egyik legsikeresebb programíve volt, nem csak szigetvári, hanem országos viszonylatban is.
Gördülékenyen indultak az első hónapok? Fogékony volt a közönség a programokra?
Ha a kocka tud gördülni, akkor mondhatjuk, hogy igen, gördülékenyen indultak. Viccet félretéve, a tervezetthez képest az emlékévről fél éves késéssel született meg a kormányrendelet, így senki nem merte bevállalni előre a kiadásokat, illetve a kötelezettségeket. A rendelet megjelenése után azonban már felgyorsultak az események.
A második kérdésre válaszolva, igen, szerintem messzemenően fogékony volt a közönség, még ha sokan nem is látták, hogy mennyi munka van az ünnepségek mögött. Próbáltunk egy ívet és egy keretet adni a rendezvénysorozatnak, így 2016. február 13-tól 2017. február 13-ig tart a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév, Szigetvár török uralom alóli felszabadulásának dátumára (1689) emlékezve. A programok a Civitas Invicta emlékünnepségekkel kezdődtek, a budai várban turisztikai és gasztronómiai kiállítás volt, kétnapos, helyi gasztronómiai rendezvényt is szerveztünk, „Zrínyi bora” választás volt júniusban, valamint Végvári Napok és Ostromnapok Fesztivált is tartottunk. A programsorozat „csúcsa” az egy hetes, szigetvári Zrínyi Emlékünnepség volt szeptember 5-e és 11-e között.
Milyen visszajelzések érkeztek a helyiektől? Mely társadalmi csoportokat, illetve mely korcsoportokat sikerült a legnagyobb mértékben megszólítani?
Alapvetően a cél az volt, hogy minél szélesebb társadalmi réteget próbáljunk megszólítani – és ez egy nagyon jó teszt volt arra vonatkozóan is, hogy kik fogékonyak erre. Elég nagyot álmodtunk, de úgy gondolom nem vallottunk szégyent, mivel a kisgyermekes családoktól a nyugdíjasokon át az aktív korosztályig rengetegen megjelentek. Itt be kell vallanom, egy hibát is elkövettünk: a látogatókat nem regisztráltuk irányítószám vagy korcsoport szerint, becsült számlálásunk volt, az idei programoknál azonban ezt mindenképpen szeretnénk korrigálni.
Úgy vélem, a helyiek nagyon nagy megelégedésére sikerült a programokat megszervezni. Egy „negatív visszajelzés” ugyanakkor volt, azt a kérdést kaptuk ugyanis, hogy a következő évben hogyan fogjuk tudni ezt újra megvalósítani? A legnagyobb probléma az, hogy most már nagyon nagy az elvárás: ha a 2016-os évet etalonnak vesszük, akkor 2017-ben kapaszkodnunk kell, elérni is nehéz lesz a 2016-os események színvonalát.
Mely programokat ítéli a legsikeresebbnek és mely esemény állt az Ön szívéhez a legközelebb?
Ha csak a Zrínyi Emlékünnepségre gondolunk szeptember 5–11-ig, nehéz dönteni, mert mindegyik más volt. Hihetetlen volt látni, hogy három nemzet képviseltette magát a legnagyobb közjogi méltóságokkal. Egyszerre több magyar és külföldi adó adta élőben magát a fő beszédeket is, így hatalmas kihívás volt, hogy mind a protokollnak, mind a biztonságnak, mind a helyi polgároknak megfeleljünk. Számomra a hétvége, és az ostromok nagy jelentőséggel bírtak, de nehéz 1–1 elemet kiemelni, pláne úgy, hogy több mint 100 program volt összesen.
A szigetvári hagyományőrzők az emlékév számos rendezvényén képviselték a várost. Változott ez által a megítélésük?
Városon belül tudták, hogy vannak, léteznek, de sokkal több embert mozgattak meg, sokan most szembesültek vele, hogy Lebedy Jánosék vezetésével a várban és az országos rendezvényeken is milyen komoly feladatokat teljesítenek. Ezzel kapcsolatban azt se felejtsük el, hogy a Zrínyi Napok hétvégéjén közel 250 hagyományőrző volt jelen Szigetváron.
Összességében azt gondolom, jó irányban változott a megítélésük, de jelenleg is ezen dolgozunk: most az a cél, hogy a szigetvári hagyományőrzők Baranya megye valamennyi iskolájába eljussanak, és összevont interaktív történelemóra keretében mutassák be a korszakot. Ez azért is jó, mert az interaktivitásnak köszönhetően az ismeretanyag így könnyebben rögzül a fiatalság körében.
Kölcsey Ferenc 1826-ban vetette fel, hogy minden évben meg kellene emlékezni Szigetvár védőiről, és 1833 óta így is teszünk. A megemlékezések történetében a Zrínyi Napok mindig is kiemelt rendezvénynek számított. Az idei számos új esemény közül – Végvári Viadal, Ostromnapok Fesztivál, Zrínyi Fesztivál stb. – igyekeznek valamelyiket hagyománnyá formálni?
Mindegyiket szeretnénk hagyománnyá formálni. Tudjuk jól, hogy az egész Zrínyi Napok emléksorozat 1833-ban egy szentmisével indult, és abból nőtte ki magát. Nagyon szeretnénk minél színesebbé tenni a programokat, és nem csak egy hétvégére koncentrálni. Ha azt vesszük alapul, hogy Szigetvár megkapta a nemzeti emlékhely kitüntető címet, nagyon fontos az is, hogy nem csak a település feladata az itteni hagyományok ápolása és tiszteletben tartása, hanem a nemzeté is. Erre forrásokat kell áldozni, ez a nehezebb feladat. Mind a humán, mind a szellemi oldal adott, a fiskális rész helyenként hiányzik még, de reméljük, hogy ezt is sikerül orvosolni. Remélem, hogy 10 év múlva már arról fogunk beszélgetni, hogy micsoda programsorozattá nőtte ki magát a Zrínyi-kultusz!
Milyen nehézségekkel kellett szembenézniük az emlékév során?
Alapvetően a finanszírozás volt az egyik nehézség, amivel meg kellett küzdenünk, gyakran meg volt kötve a kezünk a támogatások felhasználást illetően. Ezen kívül nekem vesszőparipám volt az is, hogy a magas művészi tartalmat nehezen, csak a popularitás eszközén keresztül tudjuk átadni. Ez mit is jelent konkrétan? Azt jelenti, hogy magas színvonalú tartalmat átadni direkt módon nem lehet. Vannak hihetetlen művészi értékkel rendelkező előadók, pl. Csörsz Rumen István és zenekara, azonban az embereket nehéz megszólítani olyan művészi tartalommal, ami még esetleg ismeretlen számukra. Viszont ha például egy népszerű populáris együttes ingyenes koncertjére oda tudom vonzani a tömegeket, akkor ott át tudom adni a tudást, meg tudom szólítani az embereket, beszélgetni tudok velük, el tudom hívni őket pl. az említett előadó koncertjére.
Személyi ellentétek is akadtak, bár általában nem rosszindulatúak. A változás persze jó is lehet, de vannak olyan hagyományok, alapok, amelyeket elődeink fektettek le, amelyeket tiszteletben kell tartani. De mindezek a problémák mostanra már eltörpülnek, hiszen egy nagyon sikeresen emlékéven vagyunk túl.
Hogyan jellemezné a szigetvári, illetve az országos emlékbizottság kapcsolatát? A közös célok érdekében sikerült összehangolni az elképzeléseket?
Én az országos emlékbizottság tagja vagyok az emlékév során. Azt gondolom, hogy kisebb-nagyobb feszültségek voltak, de Hóvári János úr mint diplomata sokszor zseniálisan oldotta meg a felmerülő problémákat. Engem 2016. július 3-án, a programok előtt 60 nappal neveztek ki programigazgatónak. Az elképzeléseket 80%-ban sikerült összehangolni, ami egy ilyen nagy volumenű programnál nem rossz arány. Számomra az is elégtétel volt, hogy az elképzeléseimet – a színpadra helyezésektől kezdve, a programhelyszínekig – sikerült keresztülvinnem, és talán be is igazolódott, hogy ezek megállták a helyüket. Természetesen konfliktusok időnként akadtak, de mindent sikerült megoldanunk.
Szigetvár mellett számos helyszínen – többek között Budapesten, Pécsett, Csáktornyán, Eszéken, Munkácson, a Balatonon – zajlottak az emlékév programjai, a szigetvári várba látogatók száma pedig a korábbi évekhez képest 2016-ban a többszörösére emelkedett. Mekkora ismertségre tehetett szert a város? Tudnak ebből hosszabb távon is profitálni?
Hóvári Jánosnak és csapatának köszönhetően az országos médiában rendkívüli figyelem hárult ránk. Mindehhez szervesen kapcsolódott a türbekutatás, és annak felfokozott médiaállapota, a köztársasági elnökök találkozója, így összességében olyan médiafelületet kaptunk, amely által széles közönséghez jutott el a programok híre. A The New York Times eredeti példányát például, amelyben egy háromnegyed oldalas cikk tárgyalja a szigetvári eseményeket, Vass Péter polgármester úr meg is szerezte. Nagyon sok más helyen is megjelentünk, többek között a Le Figaro-ban, a Die Welt-ben és az Al Jazeera-ban is. Egy kicsit talán üröm az örömben, hogy Erdogan török köztársasági elnök végül nem jött el hozzánk, de megjegyezném, hogy 2006-ban, még miniszterelnöksége idején ellátogatott városunkba.
Igen, a látogatók száma többszörösére nőtt, bár nehéz is lett volna nem felülmúlni az előző évi látogatottsági adatokat ilyen médiafigyelem mellett. Megközelítőleg ötvenezren látogattak el a városba. Úgy gondolom ez hatalmas szám egy tízezer lakosú város szempontjából. Ebben szerepe volt például annak is, hogy a Szigetvári Ifjúsági Fúvószenekar 1566 perces balatoni világrekord-kísérletet mutatott be: augusztusban 26 órán át hajóztak, és 26 kikötőben adtak koncertet. Zseniális volt, a Zrínyi Napok előtt többek között ez is segített felhívni a figyelmet a további programokra.
Én úgy gondolom, hogy a hősök életüket adták a városért 1566-ban, nekünk, utódoknak csupán annyi feladatunk maradt, hogy tisztességesen megemlékezzünk róluk, hiszen amíg emlékük él, addig ők is élnek. Hóvári János főigazgató úrral egyetemben továbbra is azon dolgozunk, hogy a város hosszú távon is profitálhasson az emlékévből, illetve nemzeti emlékhelyi címéből. Ahogy az elején is említettem ugyanis, egy nemzeti emlékhely esetében nem egy kis közösségnek, nem egy kisvárosnak (vagy akár nagyvárosnak, hiszen Budapesten is három nemzeti emlékhely található…) kell önállóan fenntartania a hagyományokat, illetve méltó ünnepséget rendezni, hanem a nemzetnek, a kormánynak is a programok mögé kell állnia, hogy a hétköznapi emberhez is eljusson a nemzeti emlékhely gondolatának.