Háromnapos programmal emlékeznek meg Zrínyi Miklós hősiességéről és az 1566-os várostromról Szigetváron a hét végén. Ennek apropóján a rendezvény főszervezője, Hóvári János történész, az 2016-os Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékév elnöke a Magyar Hirlapnak adott interjúban arról is beszélt, a Zrínyi-hagyomány tisztelete és ápolása nem öncélú múltba révedés.
– Eltelt két év a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékév óta. Mi történt azóta?
– Sok minden, csak hogy néhány példát említsek: Szabó Tamás szobrászművész elkészítette a Zrínyi-emlékművet, amelyet 2016-ban a magyar és a horvát köztársasági elnök avatott fel, és a magyar nemzeti hősiesség emlékszobra lett közép-európai kisugárzással. A hagyományőrzők által szintén az emlékévben felidézett kitörést pedig olyan siker fogadta, hogy tavaly is megismételtük. Zrínyi Miklós és katonái hősiességéről egyúttal dokumentumfilm is készült, amelyet a Duna World szeptember 9-én, vasárnap, délután két órakor mutat majd be.
– Mi lesz az idei Zrínyi-napok programja?
– Rendkívül gazdag programmal készülünk, amely igazodik a hagyományokhoz, hiszen ez történelmünk száznyolcvanhatodik Zrínyi-megemlékezése Szigetváron. A szep- tember 6-9-ig tartó megemlékezés-sorozat a hagyományoknak megfelelően emlék-szentmisével kezdődik a Szent Rókus-templomban. Másnap, 7-én délben, Zrínyi Miklós halálának történelmileg rekonstruált órájában a Honvédelmi Minisztérium katonai tiszteletadással emlékezik az egykori hős katonára.
– Volt már itt több ősbemutató és nemzetközi konferencia is. Miben különbözik ezektől a mostani?
– Lesz egy megható programpontja a hétvégének. Miután hősi halált halt, Zrínyi Miklós fejét leválasztották a testéről, a fejet a Zrínyiek által alapított horvátországi Szentilona pálos kolostorában temették el. Szigetváron, ismeretlen helyen nyugvó testének azonban nincs sírja. A szentilonai kolostor falában épített síremléktöredék alapján – amely hosszú ideje a csáktornyai vármúzeumban látható – Vanyúr István szigetvári szobrászművész idén rekonstruálta a sírlapot, és kifaragta vörös márványból. Ezt fogja felavatni szombaton Szigetvár katolikus plébánosa és református lelkésze, így Zrínyi legalább egy jelképes síremléket kap halála helyszínén. Vasárnap Turbékon búcsús szentmisét celebrál majd Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök. A humántárca támogatásával szervezett, mintegy ötven programelemnek egyébként része számos képzőművészeti, zenei, hagyományőrző, sport- és közösségi esemény is.
– Mitől fontos ma Zrínyi Miklós alakja?
– Szigetvár a magyar történelem és a magyar nemzettudat lelkiismerete, Zrínyi Miklós pedig az egyik legfontosabb nemzeti hősünk. Köré épült a napjainkig velünk élő történeti hagyomány: a legyőzöttnek mégis győznie kell, és így „devictus vincit”, azaz legyőzetve győz.
– A boldoggá avatás előtt álló Mindszenty József bíboros kapcsán is sokszor emlegetik ezt.
– Igen, nem véletlenül. Ez a gondolatvilág a trójai mondakörhöz nyúlik vissza, Arany János is megidézte A walesi bárdok című költeményében, hogy nem elég csak a puszta fizikai-katonai erő a győzelemhez, főleg akkor, ha az ellenfél lelke erős. Zrínyi Miklósról már pár évvel a halála után úgy tartotta a hagyomány, hogy lelki és morális értelemben is fölébe került a várát elfoglaló oszmán-törököknek. Ez köszön vissza a dédunoka, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmében is, akinek nyomán – az őt követő Kazinczy Ferenc és Kölcsey Ferenc hatására – beépült a magyar nemzettudatba. Sok más mellett ugyanerről az erkölcsi fölényről szól a pesti srácok hősi helytállása is 1956-ban. A Zrínyi-hagyomány tisztelete és ápolása nem öncélú múltba révedés, hanem valós történelmi példákon át a nemzettudat építése a lelkekben és a fejekben.
– Ez a nemzettudat-építés a törökök részéről is indokolt lenne, hiszen hatalmas győzelmet arattak. Ma Törökország megítélése ellentmondásos, és sokan nem nézik jó szemmel, hogy a törökök az Oszmán Birodalom magyarországi emlékeire kultuszt építenek. Milyen veszélyei lehetnek ennek?
– Nem gondolom úgy, hogy a török kormánykörök sajátos kultuszt építenének ki a magyarországi oszmán-török műemlékek köré, erre lehetőségük sincs, mert ezek az építmények a magyar műemlékvédelem felügyelete alatt állnak. Csupán részt vesznek a magyar féllel együttműködésben az egyes műemlékek felújításában. A török szakemberek tudása egyébként érthető módon csak szakszerűbbé teheti a műemlékeket, Budán Gül Baba türbéje is magyar–török támogatásból újult meg, ünnepélyes megnyitójára hamarosan sor kerül. A magyar–török kapcsolatok rendszere kétarcú: majdnem háromszáz évig egymással háborúztunk, és csaknem háromszáz évig egymást segítettük. Hódító Szulejmán szultán a 16. századi magyar nemzet veszedelmes pörölye volt, de valamiképp mégis csak mi lettünk a végzete is, hiszen Zrínyi Miklós hősies kitörése napján halt meg a turbéki szőlőhegyen.
– Mit szól ahhoz, hogy Szigetvár után most Mohácson is hasonló eredményekre van kilátás?
– A Moháccsal kapcsolatos kutatások megújításának már nagyon itt volt az ideje. A Fodor Pál és Pap Norbert által vezetett, Szigetvár után immár a mohácsi feltárásokra fókuszáló kutatócsoport hiánypótló. Magam is tagja vagyok a csoportnak, az én feladatom az 1976-os emlékév feldolgozása. Úgy vélem, tarthatatlan az a kép, amely a Jagelló-korban a magyar romlást látja. Eleink a mohácsi csatában hősiesen harcoltak, ezért is estek el annyian. A túlerőnek, éppúgy, mint Szigetváron, csak ideig-óráig, hetekig-hónapokig lehetett ellenállni.
– Nagyon sokféle tevékenységet folytat a Szigetvár-emlékév óta és amellett is. Mi a szellemi alapja mindennek?
– A nemzeti érzület iránt elkötelezett somogyi világban születtem. Az egyetem alatt pedig az Eötvös Kollégium adta meg nekem ezzel kapcsolatban azt a tudást, amellyel megérthettem nemzettudatunk belső mélységét, majd az idegen nyelvek elsajátítása új, külső nézőpontokat is adott. Történészpályámat aztán 1992-ben diplomáciai szolgálat váltotta fel, az elmúlt néhány évben pedig tanítok a Károli Gáspár Református Egyetemen, miközben törekszem szervezni, és ha lehet, alakítani a 21. századi magyar emlékezéskultúrát. A 2016-os „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” emlékév szintén meghatározó volt. Tízévesen láttam először Szigetvárt, ekkor döntöttem el, hogy történész leszek, de azt is, hogy az Egri csillagok Varsányi Imréjeként kifürkészem az oszmánok titkait. Szigetváron, úgy érzem, egy hosszú út után most visszakanyarodtam gyermekkori önmagamhoz, vagy mostanáig hűséges maradtam hozzá.
Olvasható a Magyar Hírlap szeptember 5-ei számában