Kiállítás és történészek kerekasztala a Zrínyi Napokon

Zrínyi Miklós hősi kitérése mellett többek között arról is szó volt a Zrínyi Napok keretében, történészek körében megrendezett fórumon, miként képzelhetjük el Zrínyi Miklóst.

A Zrínyi Napok második napján, szeptember 7-én rendezték meg a Zrínyi Kerekasztalt a szigetvári Sóházban, dr. Csikány Tamás, dr. Hóvári János, dr. Négyesi Lajos, dr. Pap Norbert, dr. Sokcsevits Dénes, Ujkéry Csaba és dr. Varga Szabolcs részvételével. A történészek beszélgetésének célja elsősorban a Zrínyi Miklós és az 1566-os szigetvári ostrom emlékezetével kapcsolatos legújabb tudományos eredmények és projektek összefoglalása volt.

A témakör szinte valamennyi aspektusa szóba került, kaleidoszkópszerű összefoglalást nyújtva a hallgatóságnak. Négyesi Lajos beszámolt a korabeli terep rekonstrukcióját célzó vizsgálatokról, ezen munkák helyzetéről és eredményeiről is, például az ostrom során létező egyes töltésutak pontos pozíciójának meghatározásáról. Ugyanő számolt be a Zrínyi Miklós kinézetének meghatározásával kapcsolatos dilemmákról is, melyet több, kifejezetten Zrínyiről modellezett festmény segítségével hajtottak végre. Sokcsevits Dénes az ostrom forrásainak új, szövegkritikai igényű elemzéséről beszélt, példaként említve Cserenkó Ferenc és Budina Sámuel munkáit, majd Pap Norbert elemezte az események rekonstrukciójának vitás kérdéseit és a lehetséges új értelmezéseket.

A tudományos eredmények után az emlékezetpolitikai kérdések kerültek előtérbe, ezekről elsősorban dr. Hóvári János és Ujkéry Csaba beszélt. Hóvári János röviden ismertette a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév létrejöttének folyamatát, és az azóta elért számos eredményt. Ujkéry Csaba a történések szépirodalmi feldolgozásának szempontjait és céljait vette sorra, amelyen belül különösen a mikrotörténeti elemekre való koncentrálást emelte ki.

A kerekasztal-beszélgetés előtt nyílt meg Ölveczky Gábor tárlata. A grafikus művész nagyrészt autodidakta módon sajátította el tudását. Művészeti tanulmányait Kóthay Ernő és Lantos Ferenc festőművészek szárnya alatt szabadiskolákban és önképzéssel végezte. 1988-ban az Év Plakátja díjátadón a közreműködői díjat nyerte el. 1985 és 1990 között a Komáromi Nyomda grafikusaként dolgozott, 1980 óta pedig a Komáromi Kisgaléria művészeti vezetője. Plakáttervezéssel, grafikai arculattervezéssel, kiadványok és kiállítások tervezésével is foglalkozik. 1975 óta kiállító művész.

Munkáiból szeptember 8-tól a szigetvári Sóház Galériában nyílt nívós kiállítása A hadmérnök feljegyzései címmel. Színes grafikái a középkori várak alaprajzait ábrázolják; ötvözve a művész saját nézővilágával. Kiállítását régi barátja, Dr. Csikány Tamás tüzér ezredes nyitotta meg. Kiemelve a művész specialitását, a szépírást, mely szinte minden kiállított alkotáson megjelenik, ezzel még különlegesebbé téve az amúgy is érdekes alaprajzokat. A műveken madártávlatból láthatjuk Komárom, Szigetvár és Arad várát is, hogy csak egy-két remekművet említsünk meg a kiállítás repertoárjából.