Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár mondott beszédet a Zrínyi Napok zárásaként, a belső vár területén zajlott koszorúzás előtt, szeptember 9-én.
„Akkor is, egyetlen kötelesség állni a harcot, most és minden időn, egymagad állva, ha kell. S most teneked kell látnod, Uram, ne takard el az arcod, hogyha reánk nézel, mindjárt látni fogod: csak köveid, nem templomod omlott össze a bombák gyilkos esője alatt.
Most viadalra megyünk, hűséggel, becsülettel végre legyőzni a győzőt, adni örök példát, vívni csillagokért.” (Szőnyi Ferenc – Zrínyi utolsó imája – részlet)
Tisztelegve a szigeti hősök előtt, 450 év távlatából titkot keresnek ezek a költői sorok. Ahogyan, talán egy mai iskolás diák egy-egy híres várunk romjai között hős katonákról előadást hallva keresi a magyar hősök titkát: honnan eredt egykori hőseink szívében a halált is vállaló hűség, meg nem alkuvó vitézség, példaadó bátorság, a hit ereje?
Ezt a titkot kell keresnünk nekünk is kései utódoknak Szigetvár falai között. Aki ezt megérti, annak szívét betölti az az erő, amely nélkül nincs hazafiság!
A Zrínyi Napokon azért vagyunk együtt, hogy ezt a titkot, Zrínyi és valamennyi hősünk titkát megértsük, kimondjuk és felmutassuk úgy is, ahogyan Szőnyi Ferenc azt gyönyörű költeményében feltárja: „egyetlen kötelesség állni a harcot, most és minden időn, egymagad állva, ha kell…”
Excellenciás Úr! Tisztelt Polgármester úr! Főtisztelendő Megyéspüspök úr! Tisztelt Honfitársaim! Kedves Szigetváriak!
Amikor hazánk küzdelmes történelmét vizsgáljuk, hamar eljutunk arra a meglátásra, hogy emberileg alig megmagyarázható valóság ennek a sokszor eltiport, létéért küzdő nemzetnek a fennmaradása. Pusztán emberi logika szerint nehéz józanésszel magyarázatot találni erre a csodára. Csupán a történelmi tényeket, erőviszonyokat, körülményeket tekintve alig van tárgyi érv amellett, hogyan maradhatott fenn Magyarország.
S nem csak fennmaradt: minden veszteség, minden hátratétel ellenére óriásit alkotott és alkot, melyekben hatalmas értékeket adott és ad a világnak: képző- és előadó művészetekben, irodalomban, zenében, különböző művészeti ágakban, sportban, tudományokban, kutatásokban, fejlesztésekben.
Történelmünk vészkorszakaiban nem igen adatott meg, hogy nagyobbak, erősebbek, hatalmasabbak legyünk ellenfeleinknél. Szigetvár hősies csatája oly jól példázza ezt. Az aránytalan túlerővel szembeni, sokszor reménytelen harc végig kísérte sorsunkat. S nem vesztünk el! Megmaradtunk minden veszedelemben!
Megmaradtunk minden reménytelenségben, minden túlerővel szemben, minden történelmi realitás dacára, mert van valamink, ami a magyar lélek sajátja! Él valami legyőzhetetlen erő a magyar a szívben, s minden korban éltek azok, – hiszem és remélem, ma is élnek – akikben ezt az erőt semmi le nem győzhette! Ezért van hazánk, ezért él a magyar, mint keresztény hitét, kultúráját megőrző nemzet.
Az, hogy évezredes küzdelmek után, dacolva túlerővel, elnyomással, álnoksággal és árulásokkal ma, 2018-ban egy gyarapodó, erősödő országban élhetünk kultúráját, identitását őrző és éltető nemzetállamként, az abban az erőben rejlik, amit úgy hívunk: hazaszeretet! A mi történelmi megmaradásunk titka a Haza szeretete. Szigetvár, Eger, Mohács, Buda, vagy akár a Corvin-köz üzen a ma élő magyar nemzedékeknek, üzen Európának és üzen a világnak: az Istenre tekintő hitben gyökerező hazaszeretet sohasem veszít! A hazaszeretet nem győzhető le. Feláldoztatva hősies helytállásban, hősi halálban újra él az örökösök szívében. Ez az erő a magyar lét titka. Szőnyi Ferenc így találta meg Zrínyi Miklós és hős katonáinak áldozatában a nemzetmegtartó erőt: „Gyászba azért sose öltözzék majd senki miértünk, hisz rút sorsa fölött nagy diadalt vesz a szív. Vége ma lesz igazán a mohácsi csatának, a romlás – bár veszedelme betelt – nem vesz erőt Szigeten.” S mennyire igaz ez Szigetvár falai között: a magyarok hazájában a keresztény kultúrán gyökerező hazaszereteten soha nem vett erőt a romlás. Boldogan látjuk ma: egy gyarapodó nemzet él e hazában!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A hazaszeretet: életerő! A Nemzet ereje! A hazaszeret ragaszkodás Istenhez, az élő hithez, ragaszkodás az Istentől kapott hazához, féltő ragaszkodás egymáshoz, utódainkhoz, ragaszkodás múltunkhoz, identitásunkhoz, nyelvünkhöz, kultúránkhoz, ragaszkodás a nemzetállam jövőjéhez. Ez a ragaszkodás az összetartozás legyőzhetetlen ereje, amellyel együtt harcoltak és haltak a mi hőseink értünk utódokért is.
De a haza szeretet ugyanakkor nemzet öröme is: tárgyi, szellemi, lelki kincseink felett való közös örvendezés; öröme az összetartozásnak, a közös reménységnek, öröm közös eredményeink felett. A hazaszeretet a magyarság öröme! A próbatételekben megőrzött, megharcolt és megtartott lét öröme, amelyből erőt merítve bátran és bizakodva tekintünk ma is a jövőbe.
De a hazaszeretet felelősségvállalás is: áldozathozatal, küzdés, helytállás „hűséggel, becsülettel, egymagad állva, ha kell.” Naponkénti munka és fáradság a nemzet gyarapodásáért, jövőjéért, biztonságáért, ha kell akár más nemzetek javára, segítésére és nem kárára. Bölcs felelősség ez: más nemzetek, a nagyobb közösségek javára is gyarapodni, felelősséggel, egymásért. De ha kell, akkor végsőkig hűségesen védeni a nemzetet, az identitást, a kultúrát, a nyelvet, az ország határait, szuverenitását, földjét, vagyonát és polgárait.
Tisztelt Honfitársaim!
Ma, amikor napjainkban ismét sorskérdés a nemzetállam léte, keresztény hitünk, kultúránk és határaink védelme, a Kárpát-medencei magyarság megerősödése, fogadjuk szívünkbe ősi örökségünket, a hazaszeretet megtartó erejét, örömét és felelősségét! Főt hajtva Szigetvár hősei, Zrínyi Miklós és vitézeinek hűsége előtt, vegyük magunkra, mint hű utódok a ránk ruházott küldetést, ahogyan Szőnyi Ferenc költő szavakba öntötte: „egyetlen kötelesség állni a harcot, ..hűséggel, becsülettel, adni örök példát..”.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!