Emlékezés Szigetvár ostromáról

Dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékbizottság elnöke

 

Hóvári köszöntőjéhez

1566. augusztus 5-én bezárult a gyűrű Szigetvár körül. A várat és a várost minden oldalon az Oszmán Birodalom hadereje vette körül. Több szigetvári, katona és parasztember tudta, hogy mit jelent ez, mivel átélték és túlélték az 1556. évi ostromot, amikor elkeseredett harc dúlt Szigetvárért. A várban és a városban reménykedtek a vizek bőségében, újabb esőkben, a falak erejében, a tűzfegyverekben és a felmentő sereg érkezésében. A katonák, beleértve Zrínyi Miklós várkapitányt, aki egyben dunántúli főkapitány is volt, s a környező magyar várak őrségét is parancsnokolta, önként maradtak. A források szerint hozzávetőlegesen két és fél ezren voltak. A szigetváriak – férfiak, nők és gyerekek – ennél valamivel kevesebben. Vagy nem tudtak elmenni vagy nem akartak, mert férjük, apjuk, testvérük szolgált a katonák között. Tudták, hogy nehéz napok várnak rájuk, mert a Dél-Dunántúlon akkor már mindenki tisztában volt vele, mit a jelent a várostrom.

A török előőrsök 1566. augusztus első napjaiban jelentek meg Szigetvár határában. Fő felvonulási útjuk a pécsi út volt, amely akkoriban Zsibóton keresztül vezetett a város Pécsi kapujához. De a hadsereg, ha háború van, jön minden irányból. Az oszmán hadseregben megvolt a rendje a várostromhoz való felvonuláshoz. A könnyebben mozgó egységek jöttek előbb. A tüzérség a vontatott ágyukkal később. Majd a logisztikai alakulatok is felvonultak mozgatható raktáraikkal. Amikor már minden állt, a szultán tevéi is meghozták a nagyúri tábor tartozékait, a nagyúri sátorvárost felállították, és ebbe augusztus 9-én Szulejmán szultán is bevonult. A forrásokból tudjuk, hogy volt egy első sátorverési hely is, amely a zsibóti-turbéki dombok aljánál lehetett. Innét azonban pár nap múlva a szultáni tábort, hogy az uralkodót az esetleges várbeli lövésektől és kitörésektől jobban tudják védeni, visszavitték a pécsi úton a zsibót-turbéki szőlőhegy tetejére, ahonnét még a vár és a város körül zajló harcokat is jól lehetett követni és egyébként is kellemes hely lehetett.

A török hadseregben legkevesebb 50.000 kiképzett harcoló katonából állt. A sereget követő balkáni kényszer-önkéntesek, valamint a vízelvezetésre és az erődállások építésére hajtott szerémségi, szlavóniai és dél-dunántúli parasztok is hozzávetőlegesen ennyien lehettek. Nagy sereg volt ez, közel 300 közepes és nagy ágyúval, valamint több ezer janicsár-puskással. Mindenki tudta, hogy a szultáni erő elegendő a vár megvívásához. A török parancsnokok pár hétre tervezték a város és a vár bevételét. A védők legalább másfél hónapban és felmentő akciókban reménykedtek, amelyek a török tábor egyes egységeit elvonják az ostromtól és így helyzetük könnyebbedik.

A források szerint 1566. augusztus 5-én a török ágyúk elkezdték lőni a várost és a várat. Ez egyelőre csak a kezdet volt: a röppályák bemérése, a töltésfalak állapotának feltérképezése, a várbeli és a városbeli tüzérek előcsalogatása. A török haderő körkörösen vette körül a várat és a várost, hiszen mindenütt volt teendő. A nyugati oldalon meg kellett kezdeni a vártó elvezetését. Délnyugaton fel kellett készülni a Murakeresztúron gyülekező stájer haderő, valamint a drávai magyar várak őrségeinek katonai akcióira. A nyugati oldalon pedig, mind az Újváros, mind az Óváros falánál megkezdődött a készülődés az első komoly támadásra.

A török sereg az ostromot az Újváros keleti és déli részén, a Siklósi kapunál indította. Valószínűleg augusztus 7-én megkezdődött az Újváros ostroma, a falak katonákkal való támadása. Lehet, hogy az Újváros már 9-én török kézre jutott, de az egyes forrásokban későbbi dátumok is megtalálhatók. Zrínyi, mivel tudta, hogy az Újváros igazán nem védhető, maga utasította katonáit annak elhagyására. Az Újváros megszerzésével az Óváros déli kapuja már könnyebben támadható volt, s a várost körülfolyó Almás patak lecsapolása is könnyebben ment. Ekkorra azonban a török tüzérség már az Óváros Pécsi kapujának közepében egy olyan ágyúállást épített fel, amellyel nem csak a külső, hanem a belső várat is lőni lehetett. A feljegyzésekből tudjuk, hogy a belső vár tornya augusztus 9-én találatot kapott. Ennek az ágyúállásnak azonban az volt a fő feladata, hogy az Óváros falán rést nyisson. A szigetvári hagyomány napjainkig számon tartja ezt a helyet, jóllehet, emléktábla nem jelöli. A Zeneiskola kertjének keleti végében, a mellette lévő parkoló felé elhúzódottan, ahol még napjainkban is látszik az egykori vizesárok vonala, volt az a falszakasz, amelyet a török ágyúk tíz nap alatt szétlőttek. Közben folyt az Óváros nyugati kapujánál, a Patai kapunál is az ostrom. A forrásokból azt tudjuk, hogy a török sereg a falak ellen már augusztus 10-én általános támadást indított. A védők visszaverték őket, miként az augusztus 13-i elfoglalási kísérletet is meghiúsították.

Augusztus 15-én a Patai kapun keresztül Radován Jakab és Dandó Ferenc gyalogos kapitányok kitörtek az ellenségre, hogy a vártó vizének lecsapolását megakadályozzák, s annak zsiliprendszerét visszafoglalják. Kísérletük kudarcba fulladt, s a törökök fejüket hamarosan lándzsákon mutogatták a védők felé. Zrínyi Miklós ettől kezdődően semmiféle kitörést sem engedélyezett.

Az Óváros sorsát az pecsételte meg, hogy augusztus 19-én a Pécsi kapunál lévő török tüzérség rést nyitott a városfalon, a már előbb említett helynél. Az elkövetkező két napban hatalmas csat dúlt a városért. Egyre több török katona jutott be a Pécsi kapu melletti résen a városba. Sikerült a Patai kaput is betörniük. A két irányból való támadás felmorzsolta az itteni védők nagy részét. Török kézre jutott a Várba vezető kapu: a menekülő katonáknak nem volt többé visszaút. Ez azért vált különösen veszedelmes helyzetté, mert az Óváros déli részében harcoló vitézek (talán több, mint 200 katona) jól tartották magukat. Mikor azonban látták, hogy gyűrűbe kerültek, letették a fegyvert s megadták magukat a törököknek. Pár óra múlva a Pécsi kapu előtti téren megkezdődött lefejezésük. Erre a várban Zrínyi Miklós karóba húzatta török foglyait és felállította őket a várfalakra. Életre-halálra menő kegyetlen összecsapás zajlott Szigetvárott.

Az Óváros 1566. augusztus 21-én elveszett. Zrínyi és tisztjei között komoly vita zajlott arról, hogy a várost valóban ily keményen kellett-e védeni, s nem inkább a várba visszavonulni. Ebben a harcban ugyanis elesett a várvédők közel fele. Bátor katonák voltak, hősök, akikre emlékeznünk kell. Nyugodjanak békében.