Ferences templom és rendház

Ferences templom és rendház

A régi város keleti sáncfala mentén, az azzal párhuzamosan húzódó mai Zárda utcában, az egykori Pécsi kapu közelében helyezkedik el a Szigetvár visszafoglalását követően szinte azonnal megtelepedő és birtokjogot szerző ferencesek Páduai Szent Antalról elnevezett temploma. Istentiszteletek céljára kezdetben az ennek helyén álló, és a Leandro Anguissola császári hadmérnök által 1689-ben készített helyszínrajzon is megjelölt dzsámi épületét használták. Ezt elbontva, és – vélhetően – építőanyagait felhasználva kezdtek hozzá 1713-ban leendő templomuk felépítéséhez, melynek felszentelésére 1736-ban került sor. A gúlasisakos tornyú, a barokkra jellemző volutás oromzatú egyhajós, négy boltszakaszos templom előcsarnokában szenteltvíztartó céljára átalakított török kori mosdómedencék láthatók. Belső berendezésének két leginkább figyelemre méltó részlete az 1760-as évek végéről származó, gazdagon díszített, hármas osztatú főoltára és a sekrestyében található, a kereszténnyé lett és a rend tagjává váló Jani (Jáni) Lukács által készített, az oszmán díszítőművészet formajegyeit viselő rózsafa-intarziás, arabeszkhálós miseruhaszekrény.

1

3

A rendház templomhoz csatlakozó zömök, homlokzatdíszítés nélküli barokk épülettömbje 1740-re készült el. Eredeti formájában kétemeletes volt, szerkezeti sérülés miatt azonban legfelső szintjét az épület stabilitásának megőrzése érdekében 1830-ban eltávolították. A belső kiképzésüket tekintve változatlan formában fennmaradt, földszintjükön árkádos kialakítású épületszárnyak négyszögletes zárt udvart fognak közre. A szerzetesrendek 1950. évi feloszlatását követően előbb szociális bérlakásokat alakítottak ki benne, később úttörőházként használták. Az 1980-as években elvégzett felújítás után a zeneiskola – ma Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola – kapott helyet a falai között. Az egykori kolostor épülete ad otthont a város köztiszteletben álló néhai képzőművész tanára, Zágon Gyula (1904–1990) műveiből nyílt állandó kiállításnak is.

6

2