Horváth Stancsics Márk

A végvári küzdelmekben dicsőséget szerzett szigetvári várkapitányok sorában Zrínyi Miklós mellett Horváth Stancsics Márk (1510-es évek első fele – 1561, Körmend) személye kitüntetett figyelmet érdemel. Katonai pályafutását minden valószínűség szerint az egyik legtekintélyesebb magyar főnemes és államférfi, Nádasdy III. Tamás horvát bán, az ország későbbi nádora szolgálatában kezdte; a forrásokban először 1540-ben tűnik fel, mint a Nádasdy-uradalomhoz tartozó Fejér megyei Csókakő várnagya.

A nemesi előneve alapján a Zágráb megyei Gradecből származó Horváth 1541-ben már a Török Bálint birtokrészét alkotó Kisbér egyik várnagya, majd urának az oszmánok fogságába kerülését követően előbb a magára maradt Török családot gyámolító németújvári főúrhoz, Batthyány Ferenchez, korábbi horvát bánhoz csatlakozott, aki őt később a szigeti várkapitány posztjának betöltésére ajánlotta.

1544-ben újra a nagy hatalmú dunántúli főúr, Nádasdy Tamás szolgálatába szegődött. 1546-tól – az 1547/48– 1552 közötti időszak kivételével, amikor ismét Nádasdy oldalán, annak hadnagyaként hadakozott – egészen haláláig mint I. Ferdinánd udvarnoka, illetve kapitánya a király seregében különböző állomáshelyeken harcolt a törökök ellen. Eleinte az Északnyugat-, majd a Dél-Dunántúlon, Szigetváron tűnik fel. 1552-től előbb Pápán, majd 1556 elejéig királyi lovaskapitányként a Bécs védelmében kulcsszerepet játszó Győrben tartózkodott. Az uralkodó utasítására innen kelt útra Szigetvárra, hogy a távozó Kerecsényi László utódaként megkezdje várparancsnoki teendőit.

Időközben, 1555 szeptemberében egykori tiszttársa, Horváth (Porkoláb) Márton lányát nőül véve, megházasodott. Felesége, akit Körmenden hagyott, és akitől egy fia született, nem sokkal később, 1559 tavaszán meghalt.

Első szigeti várkapitányi időszakához (1556–1557) köthető legjelentősebb haditette. 1556 nyarán, a 42 napig tartó heves ostromot állva sikerrel védte meg a várat Ali budai pasa többszörös túlerőben lévő seregével szemben. Ezzel megakadályozta a Dél-Dunántúl török kézre kerülését. A megrongált vár védműveinek helyreállításában és fegyverzetének megerősítésében jelentős szerepet vállaló Horváth 1557 tavaszán – egyrészt hatásköri viták és az általa szükségesnek tartott utánpótlás elmaradása, másrészt nem sokkal korábbi súlyos lovasbalesete miatt – lemondott posztjáról, de továbbra is királyi zsoldban állva egy esztendőre visszavonult Körmendre.

Utóda, Farkasich Gergely halálát követően, 1558 áprilisától újra ő lett Szigetvár katonai parancsnoka. E második – egészen haláláig tartó – kapitánysága a vár korszerű erőddé való kiépítése és jövedelmeinek biztosítása révén Sziget történetének legsikeresebb időszakai közé tartozik, noha ő maga mindezek ellenére magára hagyott, kihasznált várkapitányként ezt az időszakot is kudarcként élte meg.

Ez idő alatt házasodott újra: 1560 novemberében Németújváron, mentora, Batthyány Ferenc birtokán feleségül vette Both Erzsébetet, akivel azonban már csak néhány hónapig élhettek együtt, mert korábbi balesetének következtében elhatalmasodó betegségével nem tudott megbirkózni. 1561 elején Bécsben próbált gyógyulást találni, de már nem tudtak rajta segíteni, az év augusztusában meghalt. Körmenden helyezték végső nyugalomra.

Egyetlen fia, Gergely fölött Draskovich György, akkori pécsi püspök vállalt gyámságot.

Emlékét Szigetváron a róla elnevezett utca, névtábla és 1971 óta szoborportré – Nagy Géza alkotása – őrzi.

Források

  • Szigetvár története. Tanulmányok a város múltjából. Szigetvár Város Önkormányzata – Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006. ISBN 963 06 0726 3
  • Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai. In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv, Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár, 1987.