Becefa
A mai Szigetvár területén élő református gyülekezetek birtokában két templom található. Közülük a régebbi Becefán, a várossá nyilvánítással egy időben, 1966-ban a településhez csatolt egykori község főutcáján áll. Ennek elődje, egy szalmafedeles, deszkamennyezetes egyszerű fatemplom 1709-ben épült. Ezt követően 1813-ra készült el a ma is látható, 160 ülőhelyes, 18,5 x 7,5 méter alapterületű, 8 méteres párkánymagasságú, téglából falazott, központi tornyos épület, melynek szentélyfala a nyolcszög három oldalával záródik, hajójához pedig nyeregtetős oldalbejáró csatlakozik. A kisméretű, 20. század elején készült orgonája a világhírű pécsi Angster-műhelyből került ki. A templom kertjében állították fel a becefai világháborús áldozatok emlékművét.
Szigetvár
A szigetvári anyaegyháznak az Almás-patak hídja közelében, a Széchenyi út elején található 20 x 9,5 méter alapterületű, 7 méteres párkánymagasságú, 180 ülőhelyes, neoromán stílusú temploma a múlt század harmincas éveiben épült. Meredek gúlasisakkal fedett tornya, melynek harangjai a becefaihoz hasonlóan a neves Szlezák-műhelyből kerültek ki, a hajó homlokzati síkja mögött, annak keleti oldalához simul. 1934-ből való orgonája Mayer Albert pécsi mester munkája. A templomon 2008-ban homlokzati felújítást végeztek.
Zsibót
A napjainkban a városhoz tartozó, egykor ugyancsak önálló község Zsibót, templom nélküli, 2010-ben felújított harangtornya 1930-ban épült, Pécsről származó harangjai azonban ennél régebbiek. A nagyobbikat Weibert Péter öntötte 1809-ben, a kisharangot pedig Ruepprecht János készítette 1872-ben. A bejárata fölötti falmélyedésben elhelyezett emléktáblán az első világháborúban elesettek nevei olvashatók.