Várpalotai vár

Veszprém és Székesfehérvár között félúton, a bakonyi hegyek lábánál – a középkorban mocsaras területnek számító vidéken – terül el Várpalota városa. Főterén áll a sok véres ostromot túlélt várpalotai vár, más néven Palota vára vagyThury-vár.

1. A vár története

A Székesfehérvártól Veszprémbe vezető fontos útvonaltól nem messze, a várostól északra, 5 km-nyi távolságban, a bakonyi  Fajdas-hegy csúcsán a 14. század elején kis fellegvár épült, melyet az oklevelek Bátorkő néven említenek, és amely a mai város török korban elpusztult, ezért azóta Pusztapalotának nevezett települési előzményének tekinthető. A váracska a terepadottságok miatt nemigen volt bővíthető, így a környék új birtokosa, a Pusztapalotát 1350-ben Nagy Lajos királytól adományként megszerző, (Újlaki) Kont Miklós, az ország későbbi nádora a 14. század második felében Bátorkőnél tágasabb, kényelmesebb és egyszerűbben megközelíthető lakóhely építésébe kezdett a mai vár helyén, ahonnan a birtok ügyeinek intézése is könnyebb volt. Az építkezés vélhetően utódai alatt is folytatódott, és még abban a században elkészült: első okleveles említése ’Palota’ névalakban 1397-ből származik. Az elnevezés pontosan fedte a valóságot, hiszen kúriánál nagyobb, várkastélynál, várnál kisebb, illetőleg kevésbé erődített U alakú, udvarházszerű építmény volt négy különálló épülettel. Ezek közül a legnagyobb kultúrtörténeti értéket a napjainkig fennmaradt régi palotaszárny képviseli, amelyben a korabeli, tehát 14. századi világi figurális falfestészet nyomai őrződtek meg. Az uradalmi épületegyüttest alapító Kont (1364-től Újlaki) Miklós nádor dédunokája, a Magyarország leggazdagabb birtokosai közé tartozó befolyásos főúr, a későbbi bosnyák király Újlaki Miklós a 15. század 30-40-es éveiben a gyengén erődített udvarházat igazi castrummá, egy megközelítőleg négyzet alaprajzú, belsőtornyos várrá építtette át. Az erőd mai képe nagy vonalakban az ekkor kialakult építészeti formát mutatja.

Az 1445. évi országgyűlés törvényt hozott arról, hogy az Albert király uralkodásának vége óta eltelt zavaros időkben – az Erzsébet királyné és I. Ulászló uralkodási ideje, illetve a köztük zajló trónvita során –, 1439 és 1444 között királyi engedély nélkül épült várakat tulajdonosaiknak le kell rombolniuk, különben hűtlenség vádjába esnek, amely a kor legsúlyosabb bűne volt, és halálbüntetés járt érte. A törvényszövegből tudjuk, hogy a török elleni védelemben kiemelt jelentőségűnek tartott szlavóniai erődök és öt további vár, köztük Palota vára kivételt képezett ez alól. E szöveghely egyben az első írásos bizonyítéka az épület várrá alakulásának (Castrum Palota).

A szabályos alaprajzú, négy saroktornyos várkastélyt 1524-ig – kihalásukig – uralták az Újlakiak, akik a kor egyik legjelentősebb nagybirtokos famíliája voltak. A család utolsó tagjának, Újlaki Lőrincnek az  özvegye a pécsi püspök testvéréhez, az Egri csillagokból is ismert Móré Lászlóhoz ment feleségül. A váron elvégzett további erődítési munkák, többek között a külső védművek megépítése az ő nevéhez fűződik. Móré részt vett a mohácsi csatában, majd a zavaros politikai helyzetet kihasználva – az országnak két királya volt, miközben már a törökök is megjelentek – valódi rablólovag módjára élt, a környéken gyilkolt és fosztogatott, jelentős vagyont halmozott fel a várban.

Szapolyai János király ezért 1533-ban – I. Ferdinánd jóváhagyásával – sereget küldött ellene, amelyet szövetséges török csapatok, meg mecenzéfi (aknakészítésben járatos) bányászok is erősítettek. Móré bevárta a támadókat, és keményen ellenállt, bízott Palota falainak erősségében. Az ostrom során azonban várnagya ágyúgolyótól elesett, a védők kitartása megrendült, ő pedig gyerekeit hátrahagyva, pénze egy részét elosztogatva további kitartásra buzdította katonáit, míg ő egy kötélen leereszkedve a falról, a várig nyúló Bakonyerdőbe menekült. Közben a bányászok aknát fúrtak a fal alá, amely a robbantástól részben ledőlt, ezzel a vár sorsa megpecsételődött. Móré sem élt sokáig szabadon, a törökök 1543-ban a végső menedékéül szolgáló mátraaljai Kisnána várából is kiűzték, majd elfogták és gyermekeivel együtt rabként Sztambulba került.

Palotát Szapolyai a Podmaniczkyak birtokába adta, majd miután a török által el nem foglalt dunántúli részek I. Ferdinándra szálltak, ő is megerősítette Várpalota fölötti tulajdonjogukat. Minthogy Buda 1541-es bevétele és az oszmán haderő közép-magyarországi tartós jelenléte miatt Várpalota stratégiai jelentősége nyilvánvalóvá vált, a 16. század 40-es éveiben kezdetét vette az időközben romlásnak indult vár erődítési munkálatainak újabb fázisa, amelyben a cseh eredetű Podmaniczkyak mellett, sőt inkább helyett, nagy szerepet vállalt az udvar is. A törökök először 1543-ban – Székesfehérvár bevétele után – próbálkoztak a vár elfoglalásával, de kudarcot vallottak. 1549-ben Velicsán fehérvári bég kísérletezett, ismét sikertelenül. Az 1552-es török hadjárat során török kézre került Veszprém is, ezzel Palota, mint a Fehérvár és Veszprém közötti fontos kereskedelmi és hadiút forgalmát veszélyeztető erőd jelentősége méginkább felértékelődött, Észak-Dunántúl egyik legfontosabb végvárává lépett elő. A törökök 1554-ben meglepetésszerű támadással próbálkoztak, ami részben sikerült is: benyomultak a huszárvárba, és száz lovat, illetve sok szerszámot zsákmányoltak. A következő évben, 1555-ben megismételt támadást az éber palotaiak visszaverték.

Az utolsó Podmaniczky halálával 1559-ben került Ferdinánd kezébe a kulcsfontosságú erősség, első királyi kapitánya pedig a „magyar El Cid”-ként is emlegetett Thury György, a kor egyik legvitézebb végvári harcosa, legendás hírű törökverője lett. A törökök 1566-os hadjárata (ennek keretében került sor Szigetvár híres ostromára is), vagyis a szultáni sereg magyar földre érkezése előtt Arszlán budai pasa önálló hadi vállalkozásba kezdett: a Fehérvár és Veszprém közötti összeköttetést erősen akadályozó, ezért a törökök számára hosszú ideje gondot okozó Palota ostromával próbálkozott.

Palota négy saroktornyos várát azonban ekkor már külső falöv védte, sarkain kis bástyákkal, keleti és déli irányban a védelmet egy félkörös, illetve kör alakú nagy bástya is erősítette, ezen túl pedig sáncöv vette körbe. Fekvése azonban nem volt túl szerencsés, mert az északról és keletről fölé magasodó dombokról jól be lehetett lőni. Thury az ostrom idején már országszerte ismert híres vitéz és félelmetes bajvívó volt, aki nemcsak valamennyi török ellenfelét, hanem a Miksa király koronázása (1564) idején megjelent nyugati lovagokat is legyőzte. A király aranysarkantyús vitézzé avatta.

A palotaiak félelmetes hírt szereztek maguknak a környező török végvárak népessége és katonái körében a Thury vezette sikeres portyáikkal, amire azért is rá voltak kényszerülve, mert a zsold kicsi volt, azt is késve vagy sehogyan sem kapták meg. Hiába írt leveleket Thury, hiába fenyegetőzött lemondással – számos királyi vár kapitányához hasonlóan –, az üres kincstárból nem volt mit kiutalni, hiába volt rá megismételt királyi parancs.

Thury tervbe vette Fehérvár visszafoglalását, s 1565-ben sikerült megnyernie ötletéhez Salm győri főkapitányt is. Az alkalom kedvezőnek látszott, mert a várost alig néhány száz török védte, ezernyi magyar lakos pedig felajánlotta, hogy segít az őrség leverésében; Bécsben azonban teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a tervet. A következő esztendőben azonban Thury maga is védelembe szorult, mert az ostromsereg megérkezett a vár alá.

1566. június 5-én megdördültek Arszlán budai pasa ágyúi, majd megkezdték a várárkok betöltését is, hogy a réseket meg lehessen rohamozni. A kápolna oldalán a keleti fal nagydarabon le is dőlt, a dombon sikeresen működő török tüzérség jóvoltából. A pasa szerencsére nem rendelt el rohamot, mert Thury két fogságba esett katonájától a falon belüli erődítésekről megtévesztő információkat kapott. Már tíz napja folyt az ostrom, mikor Thury – végveszélybe jutva – Bécsbe küldte felmentő seregért két emberét. A királyi udvarban kivételes gyorsasággal intézkedtek, de még ez sem lett volna elég, ha a Győrmegerősítéséhez szükséges faanyagot szállító parasztszekerek felverte port, meg a jelzőtüzeket a törökök nem a felmentő hadaknak tulajdonítják. Már minden elő volt készítve a döntő rohamra, amikor az időben érkező segítségben nem bízva, a kapitány az éj leple alatt lovasai élén kitört a várból és ellentámadást intézett a törökök ellen. Ugyanekkor kapott téves jelentést Arszlán a császári csapatok közeledéséről. Az események hatására a pasa azonnali visszavonulást rendelt el, és a málhát, hadi felszerelést hátrahagyva menekült el a helyszínről.  A felmentő sereg a törökök távozása után három nappal érkezett, és minden bizonnyal elkésett volna, ha a szerencse nem segíti ezúttal is Thuryt. Arszlán pasát viszont megfutamodásáért Szulejmán szultán kivégeztette.

Thury György az ostrom után felmentést kért és kapott a kapitányi tisztség alól, helyét a vár élén 1567-ben öccse, Benedek foglalta el. A törökök még ebben az évben újra megkísérelték a vár ostromát, ám ekkor sem értek el sikert.

1573-ban erdődi Pálffy Tamás lett a vár kapitánya. Ekkor megindult annak újjáépítése, miközben győzelmes portyák egész sorát vezették a törökök ellen, akik továbbra sem adták fel azon szándékukat, hogy Palotát elfoglalják.  A vár ennek ellenére még húsz évig kitartott, pedig időnként csupán néhány tucatnyi ember védte.

Végül csak a tizenöt éves háború kezdetén, 1593-ban került török kézre. Ormándy Péter kapitánysága alatt vitézei hősiesen ellenálltak, majd a rommá lőtt falak között, reménytelen helyzetben a tárgyalás útján való megadást választották. A kivonulók többségét azonban a törökök –ígéretük ellenére – lemészárolták. Huszár Péter pápai kapitány a Palotára vonuló török helyőrséget megrohanta ugyan, és nagy zsákmányt szerzett, de ez a csata eredményén már mit sem változtatott.

A sorozatos török ostromkísérletekkel szemben a vár és annak védői  összességében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A rendelkezésre álló korlátozott mennyiségű hadfelszerelés, élőerő és anyagi javak, illetve a kedvezőtlen fekvése ellenére legkevesebb hat támadást állt ki, köztük a budai pasa ostromát is. 50 éven át biztosan magyar kézen volt, és katonái portyáikkal helyi jelentőségű támadásokra is képesek voltak, noha Fehérvár visszavétele a bécsi udvar halogató, bátortalan politikája miatt meghiúsult.

Az 1593 és 1687 közötti szűk száz évben a vár többször gazdát cserélt. 1598-ban foglalta vissza egyesült erővel Pálffy Miklós  és Adolf von Schwarzenberg, 1608-ban újra török kézen találjuk, és csak 1614-ben sikerül az ismételt visszafoglalás. 1628–1660, majd 1669–1687 között is török zászlók lengtek Palota várának ormain. 1687 novemberében szabadult fel véglegesen, miután a leromlott állapotú erődöt harc nélkül feladták és a mintegy 200 fős török helyőrség elvonult.

Az oszmán hatalom végleges távozását követően az új birtokos Zichy István a környék újratelepítésével és gazdaságának felélesztésével egyidejűleg hozzálátott a hadászati jelentőségét elveszített vár felújításához és átalakításához, amelynek során védműveinek megszüntetésével (várárok lecsapolása és feltöltése, sáncfalak elbontása) az épület várkastéllyá alakult át.

A Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok oldalán álló Palotát a császáriak két alkalommal, 1704-ben és 1707-ben is megpróbálták elfoglalni, kísérleteik azonban nem jártak sikerrel. Domonkos Ferenc kuruc brigadéros vezetésével és a várba menekült környékbeli lakosság segítségével mindkétszer visszaverték a támadást.

A szabadságharc bukását követően a négy saroktoronyból csak a két déli maradt meg a tetősík fölé emelkedve, mert a másik kettőt Rabutin generális visszabontatta az immáron csak lakófunkciót betöltő palota tetőszintjéig.

A Zichyek után, a 19. század végétől kezdve gyakran váltották egymást a magántulajdonosok, majd miután 1930-ban a honvéd kincstár birtokába került, a várba laktanya költözött.

Bár a II. világháborút komolyabb károk nélkül átvészelte, a gazdátlanná vált vár a 20. század közepére romossá vált. Az 1960-as évek elején megelőző régészeti feltárással egybekötött, hosszan elhúzódó helyreállítási munkálatok kezdődtek. Az egykori hős kapitánya után Thury-várnak elnevezett épület néhány elsőként felújított termében kapott helyet 1969-ben az országos gyűjtőkörű  Magyar Vegyészeti Múzeum, majd  2007-ben a Gróf Sztáray Antal Bányászati Múzeum nevet felvett Bányászattörténeti Gyűjtemény is. A rendszerváltás után is folytatódó és egészen napjainkig tartó rekonstrukciós és funkcióbővítő munka eredményeként a várpalotai vár korszerű kiállítóhellyé és rendezvényközponttá alakult.

2. A várhoz kötődő hagyományok, mondák

A hagyomány szerint Mátyás király is járt itt az Újlaky család vendégeként. Éppen ezért gyakran emlegetik az eleinte Hunyadi-ellenes politikát folytató, 1459-ben azonban Mátyás hűségére tért, és az uralkodó szervienseként magas pozíciókat, így a Bosznia királya címet is megszerző Újlaky Miklós után Újlaky-várnak is.

A vár történetéhez szorosan kapcsolódik az a hiedelem is miszerint 1476. december 11-én Beatrix a palotai várban készült fel a másnap Fehérváron Mátyás királlyal megkötött esküvőjére és a koronázására. Várpalotához kötődő történelmi esemény, hogy II. Ulászló koronázásának megakadályozása érdekében Budáról Palota várába hozták át a magyar koronát és koronázási jelvényeket, Beatrix azonban a Fekete Sereget küldte azok visszaszerzésére, s mivel Corvin János nem akart áldozatok árán király lenni, átadta a koronát és ezzel lemondott a trónról.

Források

  • Optimista kilátások | Napló online
  • Budai László: Várpalota múltból örökölt értékei. Könyvtárpártoló Alapítvány, Várpalota, 2014. ISBN 978-963-12-0495-7.
  • Szíj Rezső: Várpalota. Fejezetek a város történetéből. Gondolat Kiadó, Budapest, 1960.
  • Gerő László: Magyar várak. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1968.
  • Gerő László szerk.: Várépítészetünk. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975.