Zrínyi Miklós Gimnázium

A gimnáziumnak helyet adó, eredetileg a polgári fiúiskola elhelyezése céljából emelt Rákóczi úti épület a karitatív, közjóléti tevékenysége miatt széles körben megbecsült Biedermann Rezső báró (1854–1938), szentegáti földbirtokos alapítványi támogatásának köszönhetően jött létre. A tervek elkészítésével 1904-ben Baumgarten Sándort (1864–1928) és Herczegh Zsigmondot (1848– 1914), a hazai szecessziós építészet jeles mestereit bízták meg, akik – rendszerint közösen – több mint háromszáz iskolaépület létrejöttében vállaltak szerepet a történelmi Magyarország területén. Ezek sorában minden bizonnyal legismertebb a budapesti Vakok Országos Intézete.

 A Lechner-iskola stílusjegyeit hordozó, tégla-girlandos homlokzatú, de a századelő modernista építészetére jellemzően többféle anyag, a klinkertégla mellett terrakotta-, majolika-, stukkó-, bádog-, kovácsoltvas-díszítőelemek felhasználásával készült, U alaprajzú épület kivitelezési munkálatai 1906-ra fejeződtek be. Az adományozó iránti tiszteletből az iskola neve Szigetvári Magyar Királyi Állami „Rezső” Polgári Fiúiskola lett. Ezzel egy időben Biedermann báró felesége, Bleichröder Elza anyagi hozzájárulása révén, vele szemben megépülhetett a polgári leányiskola is (Szigetvári Magyar Királyi Állami „Elza” Polgári Leányiskola).

1

3

5

0