Zrínyi Miklós (hadvezér)

Zrínyi IV. Miklós gróf (horvátul: Nikola Šubić Zrinski) (1508 körül – 1566. szeptember 7), a szigetvári hős, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós (Zrínyi VII. Miklós) dédapja.

A Szigetvárért életét feláldozó legendás emlékű várkapitány Horvátországból származik. A család a 14. század közepén kapta meg Zrin várát, mely egészen a 16. század elejéig a Zrínyiek fészkének számított, amikor is az oszmán hódítás miatt védettebb területekre, a korabeli Szlavóniába tették át székhelyüket. A Zrínyiek neve összefonódott a törökellenes végvári harcokkal, a családtagok közül ketten, Zrínyi Péter és fia Pál is az udbinai csatában haltak meg 1493-ban. Az 1520-as évek elején a család a Habsburgok oldalára állt, és a fiatal Zrínyi Miklós már Bécs 1529. évi védelme során kitűnt vitézségével. Hűségének elismeréseként 1542-ben az uralkodó horvát bánná nevezte ki. A Frangepán Katalinnal 1543-ban kötött házassága révén már tekintélyes birtokossá emelkedett majdani várkapitány, katonai sikereinek jutalmaként a királytól 1546-ban megkapta a Muraközt. Az ennek központjaként szolgáló Csáktornya, a Zrínyiek későbbi fényes főúri hajléka ekkor indult virágzásnak. Az elkövetkezendő másfél évtizedben tovább hadakozó és jeles győzelmeket arató Zrínyi Miklóst saját kérésére, Ferdinánd – Horváth Stancsics Márk halálát követően – 1561 októberében a szigeti vár parancsnoki posztjához juttatta. Az időközben dunántúli főkapitánnyá előléptetett Zrínyinek 1566-ban, a Szigetvár bevételéért és a Dél-Dunántúl maradék részeinek meghódításáért harcba szálló törökök megjelenésekor azonban újabb, ezúttal reménytelennek tűnő kihívással kellett szembenéznie. A Szulejmán szultán által vezetett, hozzávetőleg ötvenezer fős sereggel szemben közel egy hónapon át védekezett hősiesen, ám végül maradék seregével a belső várba szorult. Ekkor a vár feladása helyett katonái élén szeptember 7-én kitört, és hősi halált halt.

1. Élete

Szülei Zrínyi III. Miklós és Karlovics (Korbáviai) Ilona. Apja, hogy birtokait megvédje, illetve az elvesztettek helyébe újakat nyerjen, a törökök előrenyomulása következtében meggyengült – a végvidéken befolyását vesztő – magyar állam helyett más pártfogó után nézett: az 1520-as évek elején Habsburg Ferdinánd főherceg, a későbbi magyar király és  német-római császár hűbéresévé szegődött. Ő maga nagybátyja, Karlovics (Korbáviai) János és a törökverő Keglevich Péter keze alatt tanult bele a hadakozás mesterségébe. 1529-ben már részt vett a török által ostromolt Bécs védelmében. Idősebbik bátyja, Mihály a mohácsi csatában esett el. A törökökkel is békés kapcsolatokat ápoló, a békét ajándékokkal, adóval megvásárló apa 1534. évi halálát követően fiai, Miklós és János e konszenzusos politikával szakítva, több alkalommal is betörtek a török birtokká lett Boszniába.

Zrínyi Miklós életének a törökellenes harchoz kapcsolódó jelentős epizódja volt az ún. Katzianer- féle összeesküvés. 1539-ben Katzianer gróf, császári fővezér, akit Ferdinánd király a reményteljesnek ígérkező, de végül teljes kudarcba fulladt 1537-es szlavóniai hadjáratot követően fogságba vetett, a kostajnicai kastélyba szökött (más forrás szerint maga Zrínyi hívatta oda, Ferdinánd utasítására). Katzianer megpróbálta rávenni Zrínyit és bátyját, Jánost a törökökhöz való átállásra, de ő megölte az árulót.

1542-ben, miután 400 horvát harcossal felmentette a Pest ostrománál nehéz helyzetbe került birodalmi német, osztrák és magyar hadakat, a Zrínyiek közül elsőként Horvátország bánjává tették (a Šubić-ok sorából addig már többen is elnyerték  a horvát báni címet). Ezen minőségében mindjárt az első évben nagy diadalt aratott a törökök felett a Balatonnál, Somlyó mellett, ahol 3000 fős veszteséget mért seregükre, s az egész táborukat szétverte. Ennek során maga is súlyosan megsebesült.

1543-ban nőül vette Frangepán Ferdinánd leányát, Katalint, ezzel óriási kiterjedésű birtokok urává lett. I. Ferdinánd király 1546-ban rendkívüli érdemei jutalmául és 50 000 forint zsoldadóssága kiegyenlítéseként Zrínyinek adományozta az egész Muraközt Csáktornyával, valamint Légráddal és Stridóvárral együtt, ahonnan az új birtokos kiűzte a király tulajdonába szállt volt Hampó-uradalmat jogellenesen elfoglaló Keglevich Pétert (Keglevich az utód nélkül meghalt Hampó Gáspár apósa volt), egykori mentorát. Ez a vidék akkor Zala vármegyéhez tartozott. A Zrínyiek ezzel „két hazának fiai” lettek. Magyar főurakként már nemcsak Horvátország, hanem Magyarország javára is munkálkodtak. Ősi címerüket (két fekete sasszárny) is megváltoztatták ekkor, a címerpajzs jobb oldalára felvették a tornyot, és ez időtől fogva mindannyian, Péter kivételével inkább magyarok, mint horvátok voltak. Székhelyük ettől kezdve Csáktornya vára volt, amelyet új építkezésekkel megnagyobbítottak és megszépítettek.

A végvári küzdelmekben mindvégig tevékeny szerepet vállaló Zrínyi Miklós 1556 tavaszán a Szigetvár elfoglalása céljából újra aktivizálódó török csapattestek közül Krupa és Kostajnica várainál megverte és visszavonulásra kényszerítette a boszniai pasa seregét. A törökök magyarországi utánpótlási és felvonulási útvonalát veszélyeztető, ezért stratégiai jelentőségű Szigetvár azonban így sem kerülhette el a támadást: a pécsi és babócsai szandzsákbégek seregeivel kiegészített, Khadim Ali budai pasa (beglerbég) által vezetett, mintegy tízezer fős had 1556 júniusában ostrom alá vette Szigetvárt, amelyet kapitánya, Horvát Stancsics Márk hősiesen védelmezett. Hogy az erődöt ostromló török sereget, illetve annak egy részét elcsalja Szigetről, július 22-én és 23-án Zrínyi Miklós az előző évben elesett Babócsa visszavételére indított támadást, amivel sikerült megosztania és megzavarnia Ali seregét. Célját elérte: a Babócsa védelmében ellentámadásba lendülő törökök elől visszavonult ugyan, de az ezt követően újra Szigetvár alá vonuló oszmán csapat parancsnoka, ütegsáncainak elpusztítását és a kijavított várfalakat látva lemondott a további ostromról.

A horvátok szemrehányásokkal halmozták el bánjukat, azért, mert Magyarországon hadakozik a török ellen, míg Horvátország prédául marad. A Babócsánál folytatott csatározások közben a törökök elfoglalták a néhány hónappal korábban még megvédett Kostajnica és Novi várát, aminek következtében jelentős területek, köztük Zrínyi-birtokok is török kézre kerültek Horvátországban. Zrínyit ez nagyon elkeserítette. Helyzetét tovább nehezítette, hogy egyrészt a török elleni védekezéshez szükséges anyagi forrásokat – saját illetményét és a katonák zsoldját – a kincstár soha nem tudta időben és teljes összegben biztosítani, másrészt súlyos hatásköri konfliktusba keveredett a stájerországi, horvátországi és krajnai rendekkel, illetve főkapitányokkal, akik ragaszkodtak az általuk kiállított csapatok fölötti parancsnoki pozíciókhoz. Ezért 1556 végével Zrínyi lemondott a báni méltóságról, amit az uralkodó elfogadott, és a következő év elejétől Erdődi Pétert nevezete ki horvát bánná. I. Ferdinánd azonban továbbra sem kívánta mellőzni a személyét. Ezt igazolja, hogy hamarosan felajánlotta számára a kassai főkapitányi posztot, amit Zrínyi az előre látható pénzügyi, utánpótlási nehézségek miatt nem fogadott el. 1557 végén a király végül – az akkorra ugyan kiüresedett szerepű, de mégis az ország negyedik közjogi méltóságának számító tárnokmesteri pozícióba helyezte.

1561-ben meghalt Szigetvár hős kapitánya, Horvát Stancsics Márk. Utódjává pedig, saját kérelmére, Zrínyi IV. Miklóst nevezte ki az uralkodó. 1563-ban I. Ferdinándtól elnyerte a dunántúli főkapitányi tisztet is. Ezzel egy kézbe került a teljes Dél-Dunántúl katonai irányítása. Az 1560-as évek első fele egyébként alapvetően békés időszaknak számított, az egyetlen számottevő összecsapása Zrínyinek a szlavóniai, Dráva menti részeket pusztító Arszlán pozsegai bég csapataival való 1562. évi ütközete volt, amelyben a várkapitány vereséget mért a Monoszlót megerősíteni, és ezzel Zrínyi szlavóniai adóztatását akadályozni kívánó bég csapataira.

Zrínyi első neje, Frangepán Katalin 1561-ben meghalt, 1564-ben feleségül vette a csehországi Eva von Rosenberg grófnőt, akivel mint kérő igen érdekes levelezést folytatott.

A hatalmával visszaélő, saját vagyonának gyarapítása érdekében a városlakókra, a kereskedőkre és a jobbágyságra kíméletlen terheket rovó Zrínyi tevékenységének tisztázására a Kamara 1565-ben vizsgálatot folytatott, aminek eredményeként a kapitányt elmarasztalták és javasolták a posztjáról történő elmozdítását. Ezzel egyidejűleg a sértődött Zrínyi maga mondott le minden tisztségéről, amit azonban az uralkodó pótolhatatlanságára hivatkozva visszautasított. Így ő továbbra is ellátta Sziget parancsnoki teendőit, amire valóban nagy szükség mutatkozott, hiszen egyre nyilvánvalóbbá vált a törökök azon szándéka, hogy Szulejmán szultán vezetésével a még  útjukban álló utolsó jelentősebb végvárakat is bevegyék.

2. Szigetvár ostroma, Zrínyi kirohanása és halála

A szultáni had közeledtének hírére Zrínyi megkezdte az ostromra való felkészülést. A készletek és a személyi állomány utánpótlására a szoros ostromgyűrű miatt a későbbiekben már nem volt mód, a védők magukra maradtak.

A törökök augusztus 9-én kezdtek Szigetvár lövetésébe, másnap pedig már meg is indították a várvédelem szempontjából stratégiai fontosságú óváros elleni, akkor még sikertelen gyalogsági támadást.

Augusztus 19-re azonban sikerült annyira meggyengíteniük a falakat, hogy egy újabb, a védők visszavonulását megakadályozó, tetemes emberveszteséget okozó rohammal már be tudták venni az óvárost.

Magát a várat, ahová Zrínyi mintegy 800 katonájával szorult vissza, ettől fogva az óváros felől folyamatosan szoros tűz alatt tartották, ennek ellenére a védők egészen szeptember elejéig kitartottak.

Az ostromlók végül a délnyugati bástya alatt vágatot fúrtak, és az ott elhelyezett puskapor berobbantásával keletkezett járaton keresztül szeptember 5-én betörtek a külső várba, az addigi harcok során töredékére apadt védősereg – mintegy 600 fő, közülük 200 katona – pedig kénytelen volt visszavonulni a belső várba. Az erőd és a védők sorsa ezzel gyakorlatilag megpecsételődött.

Másnap a harcok szüneteltek, ezalatt Zrínyit és maroknyi megmaradt seregét többször megadásra szólították fel. Ennek a napnak igen jelentős, – Szokollu Mehmed nagyvezír parancsára a török csapategység megbomlásának elkerülése érdekében titokban tartott – eseménye volt az idős Szulejmán szultán halála.

A szorult helyzetben lévő védők nem adták meg magukat, és az ostrom utolsó napján, szeptember 7-én kapitányukkal az élükön kitörtek a belső várból („Zrínyi kirohanása”). A várkapun elsőként kilépő Zrínyit szinte azonnal találat érte, a hadvezért még aznap lefejezték, fejét pedig később a Győrben állomásozó császári haderő táborába küldték. Seregének maradéka majd mind egy szálig odaveszett.

3. Családja

Első feleségétől, Frangepán Katalintól tizenhárom gyermeke (öt fiú és nyolc lány), második feleségétől, Rosenberg Évától egy fia, Zrínyi III. János született. A felnőtt kort megért hét lánya mind magyar főurakhoz ment feleségül. A Frangepán Katalinnal való házasságából származó egyetlen életben maradt fia, Zrínyi IV. György, aki megörökölte apja tárnokmesteri címét, szintén jelentős sikereket ért el a törökellenes harcokban. Özvegye, Rosenberg Éva férje halálát követően a kis Zrínyi III. Jánossal Csehországba költözött, ahol 1578-ban férjhez ment az itáliai származású Paolo de Gassoldohoz. 1591-ben halt meg Mantovában. Fiuk, Zrínyi III. János, mint cseh nagybirtokos 1612-ben gyermektelenül halt meg, sírhelye a hohenfurthi (Vyšší Brod) ciszterci apátság templomában található.

4. Származás

Zrínyi Miklós a Šubić nemzetségből származott, mely a horvát főnemesség legelőkelőbb családjai közé tartozott. Történetüket a 13. századig lehet visszakövetni. Ekkor kapták hűbérbirtokul a magyar királytól a dalmáciai Brebir (Bribir) várát. Ettől kezdve brebiri grófokként találkozhatunk velük. II András idejében például Brebiri István gróf a tengerparti bán címet viselte. 1347-től a Velencével folytatott harcok során elpusztuló tengerparti birtokaik helyett Nagy Lajos királytól adományul kapott zrini kastély után gróf Zrínyinek (Zrinski) nevezték magukat.

Források

  • A Pallas nagy lexikona
  • Benda Kálmán: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős. In: Rúzsás Lajos szerk. Szigetvári emlékkönyv. Szigetvár 1566. évi ostromának 400. évfordulójára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966.
  • Bősze Sándor – Ravazdi László – Szita László szerk.: Szigetvár története. Tanulmányok a város múltjából. Szigetvár Város Önkormányzata – Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006. ISBN 963 06 0726 3