A Magyar Tudományos Akadémia munkatársainak szakmai látogatása Szigetváron és Turbékon

Prof. Dr. Fodor Pál vezetésével július 13-án a Zrínyi-emlékévhez kapcsolódóan mintegy 40 fő akadémiai kutató érkezett Szigetvárra.

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 007

A vendégeket a Zrínyi téren Dr. Vass Péter polgármester, illetve Fazekas Róbert, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte. A szakmai program ezt követően Dr. Hóvári János és Prof. Dr. Fodor Pál kalauzolásával a Szent Rókus Templomban (egykori Ali pasa dzsámi), majd a várban folytatódott, ahol a résztvevők a kötetlen előadásoknak köszönhetően átérezhették az 1566. évi ostrom máig ható jelentőségét. A vár, valamint a várbeli kiállítás megtekintése után „A Szigetvár és Turbék politikai, katonai és szakrális szerepe az oszmán–Habsburg nagyhatalmi vetélkedésben és a magyarországi török berendezkedésben – tények és emlékezet” című OTKA-projekt vezetői, Prof. Dr. Fodor Pál és Dr. Pap Norbert mutatta be a szigetvári és turbéki kutatások előzményeit és eddigi eredményeit. A Magyar-Török Barátság Parknál és a turbéki Segítő Boldogasszony Templomnál Dr. Kitanics Máté foglalta össze a Szulejmán szultán korábban feltételezett lehetséges türbe-helyszíneivel kapcsolatos legendákat és tényeket, valamint a legújabb forrásokra támaszkodó kutatásokat. A szakmai nap zárásaként a résztvevők Dr. Pap Norbert és Hancz Erika vezetésével tekintették meg a turbéki szőlőhegyen 2016 tavaszán-nyarán feltárt újabb török kori épületeket, a dzsámit és a derviskolostor egyik szárnyát, illetve az ásatás során felszínre került leleteket.

A helyszíneken kötetlen szakmai eszmecserére is sor került többek között Prof. Dr. Zsoldos Attila, Prof. Dr. Pálffy Géza, Dr. Balogh Margit és Dr. Oborni Teréz részvételével.

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 052

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 077

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 084

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 094

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 110

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 166

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 210

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 211

2016.07.13. Szigetvár, MTA-FODOR-Hóvári-Pap 228