Kegyetlen harc a várért: a Külső-Vár eleste 1566. szeptember 5-én

Dr. Hóvári János, a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékbizottság elnöke

A város 1566. szeptember 21-én török kézre került. Ezzel a szultáni hadaknak megnyílott az út a várfalakhoz. A török hadvezetés augusztus 5-től lépésről lépésre követte a haditervüket, hogy a várat délről az Új- és Óváros felől közelíti meg, mindkettőt elfoglalva. Ez a küzdelem sokkal hosszabb lett, mint azt bárki, bármelyik oldalon gondolhatta. A törököket meglepte a magyar-horvát katonák profizmusa és bátorsága, valamint tűzerejük. Zrínyi Miklós és tisztjei között vita volt arról, hogy a város védelmében milyen veszteség engedhető meg. A veszteség nagy lett, s ezzel a vár védhetősége is kárt szenvedett. A törökök a városért folyó harcok alatt a Nádasdy-bástyával szemben, a vártavat lecsapolva, délnyugati támadási pontot is kialakítottak. A városért, mint már korábban írtuk, kegyetlen harc folyt és ez folytatódott a várért való küzdelemben is.

A város és vár közötti távolság akkor hozzávetőlegesen kétszerese volt a jelenleginek. Az Óváros északi határa nagyjából a Zrínyi-tér és az Almás-patak mai hídja között félúton volt. A város elfoglalásával a török tüzérek ugyan már jobban hozzáfértek a délkeleti Hegy-bástyához, valamint a délnyugati Nádasdy-bástyához is, de rohamozáshoz egy nehezen járható tómedren kellett átmenniük, több száz méteres úton, s ezzel a védők puskáinak, ágyúinak és íjainak könnyű célpontjai voltak. A törökök a heves ágyúzást követve a vár déli oldalán ostromművek kiépítésébe kezdtek: tolható ostromeszközökkel akarták megközelíteni a falakat. A vár első ostromára augusztus 26-án került sor, ez azonban csak amolyan próbaostrom volt. A Hegy- és a Nádasdy-bástyák állták az ágyútüzet, a védők pedig elszántan védekeztek. A szultán nagy magyarországi győzelmeinek emléknapján – augusztus 29-én (ezen a napon esett el Nándorfehérvár 1521-ben, a végzetes mohácsi csatának is ez volt a napja és Buda török kézre kerülésének is 1451-ben – Szigetvárt be akarta hadaival vetetni. A beteg uralkodó lóra ült (életében utoljára) és a vár közelében lévő katonáihoz ment, hogy lelkesítse őket. Ez azonban nem volt elég. A török had most sem bírt a falakkal. Főleg azért nem, mert a várvédők többsége kiváló katona volt és még volt elegendő muníciójuk lőfegyvereikhez. A török táborban ezrek, a várban százak haltak meg. A halál mindenütt aratott. A küzdelem elkeseredett volt és kemény. Ha a védők bárhol hibáznak, Szigetvár már augusztus 29-én elesik. De nem hibáztak!

Az elkövetkező napok a védőknek kedveztek, mert több napos esősidő kezdődött. Az árkok megteltek vízzel, a várat körülvevő tómeder mocsárrá változott. A várat északról pedig egyáltalán nem lehetett támadni. Az idő azonban pár nap múlva jobbra fordult. A törökök a vár nyugati oldalán, a Hárserdőnél újabb ágyúállást építettek ki. A Nádasdy-bástyát és a nyugati falat innét is tűz alá vették. A török aknászok már legalább egy hete dolgoztak, hogy a vár tartóoszlopait felrobbantsák. A falak ugyanis csak kevés helyen voltak téglából. A várépítők kő hiányában gerendaszerkezetet fedtek be földdel, amely sokáig elnyelte ugyan az ágyúgolyókat, de ha a tartógerendák robbantással kidőlnek, dől velük a töltés is. A bástyák komoly téglaépítmények voltak, de a tartós ágyútűznek ők sem tudtak sokáig ellenállni. A törökök szeptember 4-én nagy rést ütöttek a Nádasdy-bástyánál és másutt is a nyugati falnál. A betörő törököknek előkészített elásott lőpor is felrobbant. A Külső-Vár égni kezdett: a védőknek vagy tüzet kellett oltaniuk vagy a réseket eltorlaszolniuk. Ehhez már egyre kevesebb ember volt. A török hadvezetés másnap, szeptember 5-én ostromot rendelt el. A legfőbb céljuk az volt, hogy a tüzet ne lehessen eloltani, s a rések pedig ne szűküljenek, hanem bővüljenek. A lángok és a folyamatos török támadás közepette a Külső-Várat többé nem lehetett védeni. Zrínyi megmaradt embereivel – talán 200 katonával és kétszer annyi parasztemberrel és családtaggal – visszavonult a Belső-Várba, amely bonyolultabb építmény volt, mint amit a jelenlegi rekonstrukciókból tudni lehet. Csak alapos ásatás után derül majd ki, hogy ekkor volt-e még Középső-Vár, esetleg a Belső-Várral valamiképp egybeépítetten.

Zrínyi Miklós és a maradék védők a Belső-Várba bezárkózottan nagyon jól tudták, hogy rajtuk már csak a csoda segíthet. Megkezdték a felkészülést a végjátékra, miként a törökök is a végső ostromra. Szeptember 5-ét követően ehhez még két nap adatott meg nekik. S a végső dráma órája is eljött 1566. szeptember 7-én.